Közélet

2016.08.28. 17:35

Sok csombor és kapor kell az igazi teveli galuskába

Aki lemaradt róla bánhatja, aki viszont ott volt a Galuska Fesztiválon, az egész nap remekül érezte magát. Ráadásul megízlelhette milyen is a messze földön híres teveli töltött káposzta.

Rónai Gábor ([email protected])

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Szinte nem akadt olyan sátor, amely alá ne invitálták volna egy kósoló erejéig újságírónkat és fotóriporterünket (Fotók: Mártonfai Dénes). AZ ESEMÉNYEN KÉSZÜLT FOTÓKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
[/caption]

„Az igazi teveli galuska titka nem más, mint, hogy a szívünket-lelkünket is beletesszük” – árulták el lapunknak szombaton a településen immáron kilencedszer megrendezett Galuska Fesztiválon. A 2006-ban életre hívott falunap két évre rá kapta meg a mostani nevét, de mint azt Héri Lászlóné polgármester elmondta, maga sem gondolta volna, hogy ilyen nagy sikere lesz a hiánypótló céllal létrehozott rendezvénynek. Hogy mást ne mondjunk, idén közel ötezer galuskát töltöttek meg a résztvevők, arról pedig sejtésünk sincs, hogy hány otthonban került a népszerű sváb, mások szerint székely étek az asztalra.

„Bármerre is járunk akár a megyében, akár a megyén kívül, szinte nincs olyan település, ahol ne hallottak volna a Galuska Fesztiválról, s a fesztiválnak köszönhetően Tevelről – mondta a polgármester. – Jó látni, hogy ilyen sokan összejönnek, családok, baráti társaságok települnek ki a sátrak alá, hogy együtt töltsék a napot, hogy jól érezzék magukat. Büszkén mondhatom, hogy idén minden eddiginél több galuska készült, s a versenyre sem jelentkeztek korábban ilyen sokan mint most” – fogalmazott.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Miklós Józsefné (jobbról) és Jáhn Ernőné. Idén a szakértő zsűri szerint ők készítették a legfinomabb galuskát
[/caption]

Az önkormányzat minden indulónak öt kiló húst biztosított, nem csoda, hogy az eddigi években megszokott tíz-tizenkettővel szemben a legfinomabb töltött káposztát kereső zsűri asztalára huszonegy adag került a finom galuskából. A huszonegyes ezúttal Miklós Józsefnének hozott szerencsét, az ő galuskája találtatott 2016-ban a legfinomabbnak. A második helyen Nagyné Illés Edit végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Tevel testvértelepülése, Csíkdánfalva küldöttsége állhatott fel. Azok sem voltak azonban csalódottak, akik nem kerültek a dobogóra, jövőre újra megpróbálják – állították. Tavaly a „konyhások” örülhettek a győzelemnek, idén az okozott nekik boldogságot, hogy az általuk készített, több mint kétezerkétszáz galuskát egytől-egyig elkapkodták.

Az iskola sportpályáján felállított sátor színpadán egész nap egymást váltották a kulturális események, felléptek a helyi nemzetiségi csoportok, műsort adtak az óvodások, este pedig a Voice-ból ismert Pál Dénes énekelt – a sikongató tinilányok nagy örömére.

Sok kapor, sok csombor kell bele

Miklós Józsefné eddig kétszer nevezett a galuskafőző versenyre: elsőre harmadik lett, most pedig a legjobbnak járó díjat vehette át. Bár sokan sváb ételnek tartják a töltött káposztát, Margitka azt mondja, ez igenis egy székely specialitás. Egy kilogramm húshoz egy-egy kávéskanálnyi sót, őrölt paprikát és vegetát, 20-25 dekagramm pirított hagymát és húsz dekagramm rizst tesz – árulta el a sikerreceptet. Az őrölt borssal vigyázni kell, mert ha sok kerül bele, az elronthatja az ízét – figyelmeztet –, kaporból és csomborból viszont mehet bele bőven, hiszen ettől lesz igazán tevelies a galuska – mondta. A káposztaleveleket – ahogy a faluban mondják: a lapit – a főzés előtti napon kaporral, csomborral, ecettel, sóval és szemes borssal szórt lében megfonnyasztja, így válik ízletessé a „csomagolás”. A galuska másfél óra alatt készül el, az asztaltársaságuk szombaton kétszáz darabot fogyasztott el belőle – természetesen finomnál finomabb helyi borok kíséretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!