2011.03.24. 19:56
Megdöbbentően keveset tudunk Trianonról
Trianon volt a témája annak a találkozónak, amit a városi könyvtárban tartottak.
– Egy emberöltő kellene, hogy a helyére kerüljön Trianon megítélése – mondta Raffay Ernő történész, író Pakson, a Pákolitz István Városi Könyvtárban.
Emlékeztetett rá, hogy 1945, de főleg a kommunisták hatalomra kerülése, 1948 után az oktatásban nem esett szó a trianoni témakörről, a nemzeti tudatot igyekeztek elnyomni.
Még 1990 után, amikor – ahogyan fogalmazott – a neoliberalizmus ideje vette kezdetét, sem kapott akkora hangsúlyt, amit a hordereje megkívánt volna.
Az állami egyetemeken a legutóbbi évtizedig nem tanították Trianont, így hát van mit tenni az oktatásban, a családokban, fogalmazott. Véleménye szerint e téren itt, csonka-Magyarországon a legrosszabb a helyzet, az Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján élők tudják pontosan, mi történt.
Raffay Ernő a könyvtár által szervezett találkozóra két könyvét, a Balkáni birodalom és a Szabadkőművesek Trianon előtt című köteteket hozta el, illetve Szidiropulosz Archimédesszel közösen bemutatták a Trianoni Szemle című folyóiratot, amelyet ők ketten alapítottak két évvel ezelőtt.
Gutai István könyvtárvezető elárulta, hogy paksi vonatkozása is lesz a következő számnak, hiszen dr. Hanol János Horthy Miklós kormányzóról írt diplomamunkájának rövidített változata is megjelenik benne.