Kultúra

2013.02.26. 15:03

Rátóti Zoltán öntött lelket a résztvevőkbe

Rátóti Zoltán, Jászai Mari díjas színművész, Magyarföld polgármestere, és a Kaposvári színház igazgatója volt a Léleképítő vendége.

Molnár Ágnes

Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy meghívást kaptam ide, főleg miután láttam, hogy kik voltak korábban a Léleképítő vendégei – mondta Rátóti Zoltán, akit vélhetően nincs olyan ember az országban, aki ne ismerne. A Jászai Mari díjas színművész Magyarföld polgármestere, és a Kaposvári színház igazgatója is egyben. A fiatalok főként onnan ismerhetik, hogy a Nemzeti Színházon kívül játszik a Barátok Közt című sorozatban is.

A Garay Gimnázium dísztermében tartott rendezvényen Rátóti Zoltán elmesélte, gyermekkorában az édesapja mindig azt mondta neki, hogy „fiam, csak szerényen”. Ez az iránymutatás egész élete során elkísérte, hiszen számtalan alkalommal előfordult, hogy bármit is ért el, nem tudott, vagy éppen nem mert magára büszke lenni. Ahhoz viszont, hogy 100 százalékosan tudjon teljesíteni, mindig is szüksége volt arra, hogy bízzanak benne. Ezt a magatartást ajánlotta a családoknak, a közösségeknek is egymás irányában.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Rátóti Zoltán színművész (fotó: Gottvald Károly)
[/caption]

Rátóti Zoltán otthonról hozta a munka szeretét is. Édesapja nem engedte, hogy az edzések előtt a barátaival mulasson a strandon, ehelyett volt, hogy a szőlőben kellett dolgoznia, de ez a tanítás is meghálálta magát a későbbiek során.

Arról is beszélt, hogy ateista családban nőtt fel. A vallással először 20 éves korában találkozott, ekkor, mint mondta, megérintette, körüllengte a hit, érezte, hogy megtalálta a kapaszkodót.

A dr. Tóth Csaba által életre hívott, 13 éve töretlen népszerűségnek örvendő rendezvény következő előadása március 25-én lesz, amelyen dr. Horváth István kutató beszél a koleszterin körüli tényekről és tévhitekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!