Ilyen a boksz

2019.09.03. 12:48

Színházak éjszakája: 34 teátrum részvételével zajlik a program

A Színházak éjszakáját nyolcadik éve hirdetik meg a főváros támogatásával. Akkora élmény, hogy az egész ország minden színházrajongója hivatalos lehet rá.

Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és mintegy kétszáz egyéb programmal a Színházak éjszakáján, melyet idén a magyar dráma napján, szeptember 21-én rendeznek meg.

A Színházak éjszakáját nyolcadik éve hirdetik meg a főváros támogatásával; erre a napra Budapest színházi élete még a megszokottnál is pezsgőbb és csillogóbb – mondta el a programsorozat sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Mint hangsúlyozta, a Fővárosi Önkormányzat igyekszik jó gazdája lenni az általa fenntartott színházaknak, ezt segítheti, hogy a tao-bevételek kiesése után Tarlós István főpolgármester gondoskodott a megemelt támogatásokról.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra

kiemelte az idén 70 éves Budapest Bábszínház programjait és a Jurányi Ház cirkuszi nyílt napját, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a József Attila Színház most bepillantást nyújt a készülő, Macskafogó című musicaljébe.

A Katona József Színházban a 10 éve elhunyt Cseh Tamásra emlékeznek, a Kolibriben Bereményi Géza megzenésített verseit adják elő a társulat tagjai, a Nemzeti Színház hajókirándulást is szervez, a Nemzeti Táncszínház pedig kulisszajárást tart nemrég átadott épületében – sorolta a főpolgármester-helyettes, aki kiemelte a Trip Hajóra meghirdetett, hajnalig tartó Afterbulit is.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra közölte, hogy

a BKK különjáratot indít a Színházak éjszakájára, a MOL Bubi pedig kedvezményes kerékpár-bérlési lehetőséget biztosít a nézőknek.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta: noha a színház rendkívül népszerű művészeti ág, jó, hogy van külön ünnepe. Ezen az éjszakán az egész város a színházról szól – jegyezte meg.

A Nemzeti Színház programjai közül Vidnyánszky Attila kiemelte a kulisszajárásokat és a gyermekprogramokat, valamint Eirik Stubo Médeia-rendezésének bemutatóját, de elmondása szerint

a Rocco és fivérei című produkció próbáiba is bepillanthatnak, majd ehhez kapcsolódóan boxedzésen is részt vehetnek a látogatók.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója szerint a Színházak éjszakája azért ilyen sikeres rendezvény, mert egyaránt szeretik a nézők és a színházban dolgozók is.

Beszámolója szerint a Színházak éjszakáján két előbemutatót is tartanak Szemenyei János Bolyongók című, zenés gyerekdarabjából, és erre az alkalomra időzítik a Once/Egyszer. című musical bemutatóit is.

Komáromi György, a Színházak éjszakája projektvezetője hangsúlyozta, hogy Színházak éjszakáján állami, illetve fővárosi fenntartású, illetve független teátrumok egyaránt részt vesznek, de csatlakozott például a KÉK Kortárs Építészeti Központ is, amely városi sétát tart.

A szeptember 21-i rendezvénysorozaton teljes programja a www.szinhazakejszakaja.hu honlapon és külön programfüzetben is böngészhető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!