2023.08.12. 15:00
Fürdéskor mindig kihagyja a köldökét? Ilyen nagy baj lehet belőle
Az orvosok óva intenek ennek a testrésznek az elhanyagolásától.
Illusztráció: Shutterstock
A köldökünket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, elhanyagolni, pedig ahogy más egyéb testrészünket, ezt is rendszeresen és alaposan kell tiszítani.
Ugyanis a köldök begyűjti az izzadságot, az elhalt hámsejteket, a zsírokat, a szöszöket és a baktériumokat. Ha nincs rendszeresen kitisztítva, egy idő után ezek felhalmozódnak, összeállnak és kis fekete vagy világosbarna köldökkővé keményednek.
A köldökkövet csak orvos tudja eltávolítani, előfordulhat ugyanis, hogy a köldököt fel kell nyitni azért, hogy ki lehessen húzni a köldöknyílásból. Lehetséges, hogy gyulladás, fertőzés vagy seb található a köldökkő alatt, ezt antibiotikumokkal kell kezelni. Mindez megelőzhető rendszeres tisztítással.
A szakértő azt tanácsolja, hogy fürdés előtt alaposan töröljük át a köldökünk belsejét alkoholos vattával, akár többször is, hal erősebb a szennyeződés. Majd tusolás, fürdés közben vízzel és szappal és mossuk meg, hogy eltávolítsuk az alkoholt a köldökünkből, így megakadályozhatjuk, hogy kiszáradjon és viszkessen a terület - írja a The Sun cikke nyomán a Life.hu.
Bulvár-celeb
- Tóth Gabi párja kitálalt: jön a baba
- Ez a világ egyik legveszélyesebb sajtja: rémisztő, mit okozhat a fogyasztása
- Vigyázzon ezzel a gyógyszerrel, azonnal visszavonták
- Cinthya Dictator megmutatta miért elégedett a testével - merész fotók
- Nocsak! Orosz Barbara egyedül ünnepelte az első házassági évfordulóját