2004.11.15. 16:38
A főváros szakbizottsága a kerékbilincselési szabályozásról
A kerékbilincselés kerületi kiterjesztésére hozott múlt havi szabályozáson nem, a gyakorlati alkalmazással kapcsolatban azonban változtatásokat javasolt hétfőn a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottsága.
A testület Lakos Imre (SZDSZ) elnök indítványára tárgyalta a témát, s szóbeli előterjesztés alapján egyhangú döntéseket hozott. Felkérték a főpolgármestert annak vizsgálatára, miként lehetne egységes kerékbilincselési gyakorlatot kialakítani Budapesten. Ennek legegyszerűbb módjaként említették, hogy az önkormányzat szerződésmódosításokkal visszaveszi a kerületektől a nekik átadott kerékbilincselési jogkört, amit részben a profitorientált parkolási cégek bevonásával végeznek jelenleg a városrészek.
Javaslatokat várnak a főpolgármestertől a fizető övezet és a parkolási helyek közötti ellentmondás rendezésére. A problémát jelenleg jórészt az okozza, hogy a parkolási cégek, közülük is elsősorban a Centrum Kft. azoktól az autósoktól is parkolási díjat szed, akik KRESZ-szabályt sértve várakoznak az adott övezetben.
Borbély Gyula, a főpolgármesteri hivatal aljegyzője leszögezte, hogy a jelenlegi jogi szabályozás nem ad lehetőséget az autósok kétszeres büntetésére. Lakos Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a közvélemény előtt megjelent negatív jelenségek azoknál a kerületeknél (VI., VII., VIII.) történtek, ahol nem a főváros, hanem a kerületek működtetik a kerékbilincselési rendszert.
Az elnök hangsúlyozta: nem engedhető meg olyan fővárosi szabályozás, amikor az autósnak a parkolási céggel kell vitatkoznia azon, hogy az adott helyen szedhet-e parkolási díjat a cég. Varsányi Péter, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója megerősítette, hogy az önálló közterület-felügyeletet működtető kerületekben eltér a kerékbilincselési gyakorlat az általuk alkalmazottól. Mint mondta, utasítására a fővárosi felügyelők nappal félórán belül, éjjel ennél is hamarább eltávolítják a kerékbilincseket, amit a kerületiek 2-4 óra múlva tesznek meg.
Az igazgató kirívó negatív példaként említette a Centrum Kft. kerékbilincselési eljárását, amely "úgy tűnik, hogy nagyon bevételorientált" jellegű.
-->