2004.11.15. 01:10
Háromszor is latin, azaz itt az újabb korong
Az eMeRTon-díj kötelez, legalábbis így érezte Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor. A zenészek a múlt évben vehették át ezt a megtisztelő elismerést. Az első közös Latin című albumuk 2001 decemberében jelent meg. Alig egy év múlva dupláztak, kiadták a Latin Latin CD-t. Most pedig tripláztak, megjelent a harmadik korong. Mi más is lehetne a címe, mint Latin Latin Latin? Tátrai szerint viccről van szó, a három latin talán még belefér. A duó saját szerzeményű, latin dallamú, igazi vérpezsdítő muzsikát játszik.
A zenész bevallotta, az albumot Rába-parti tanyájának csodálatos környezete ihlette. Erre utal a korong nyitó száma is, a Madárfütty. Hallgatása közben az az érzésünk támad, hogy az erdőben járunk, s önfeledten hallgatjuk a madarak dalát. A szerzőknek azt kívánjuk, hogy ez a lemezük is, az első kettőhöz hasonlóan, mielőbb bearanyozódjék. (Tátrai Tibor–Szűcs Antal Gábor: Latin Latin Latin, szerzői kiadás, 2004)