2004.11.05. 06:38
Megújuló nemzetpolitika
Elő kell segíteni a határon túli magyarok boldogulását a szülőföldön a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményétől függetlenül is – mondta tegnap az új külügyminiszter.
Somogyi Ferenc szerint a Magyar Állandó Értekezlet jövő heti ülése jó alkalom arra, hogy áttekintsék a kormány készülő csomagtervét a határon túli magyar szervezetek vezetőivel.
A magyar diplomácia irányítója sajnálatosnak nevezte, hogy a decemberi referendumot „előkészítetlenül” tartják meg. „A sikertelen népszavazás méltatlanul negatív érzéseket, csalódottságot, kiábrándultságot okozhat” – mondta Somogyi.
A magyar közösségek jelenlegi támogatása eseti, egy-egy ügyre vonatkozik és főként anyagi természetű. „A megoldást európai távlat nyújtása, a nemzetegyesítés jelenti” – közölte a külügyminiszter. A környező országokban, a magyarlakta területeken a magyar gazdaság fokozottabb jelenléte is hozzájárulna a határon túliak helyzetének javításához.
A kormány támogatja és jó megoldásnak tartja az autonómia megvalósítását, azonban a már korábban kialakított formák alkalmazása a járható út, ami a többség és a kisebbség megegyezésén alapul. „Nem ismerek kikényszerített autonómiát” – fűzte hozzá Somogyi Ferenc.
A „nem” szavazat pofon lenne a magyarságnak
„Akkora pofon csattant a magyarság arcán a magyar parlamentben, hogy a hangja betöltötte a Kárpát-medencét, sőt áthullámzott a tengeren túlra is” – írta a Magyar Szó. Az újvidéki napilap azzal kapcsolatban fogalmazott így, hogy Gyurcsány kormányfő fölszólította az országlakosokat: voksoljanak nemmel a kettős állampolgárságra. A cikk szerzője emlékeztet Bölcskei Gusztáv református püspökre, aki a hívőkhöz szólva Debrecenben azt mondta: „Lelkiismereti és erkölcsi parancs, hogy csak igent mondhatunk erre.” A vajdasági újság egy másik írása az 1956. évi eseményeket idézi. Akkor a vajdasági magyarok fenntartás nélkül fogadták a Magyarországról érkező harmincezer menekülőt – „népszavazás, alkotmánymódosítás nélkül is”. Ha a magyar választópolgárok igennel szavaznak a kettős állampolgárságra, azzal akár a határon túli magyarság lassú önfelszámolódását is megindíthatják – vélekedik az Új Szó. Ha viszont nemmel voksolnak, azzal „komoly traumát okozhatnak lelkivilágukban”. A szlovákiai magyar napilap kétli, hogy lenne külön hozadéka a kettős állampolgárságnak, hiszen Szlovákia és Magyarország egyaránt uniós tagállam. „Nem valószínű, hogy a magyar állampolgárság megszerzése után a felvidéki magyarok tömegesen telepednének le Magyarországon, hiszen ezt akár ma is megtehetik. A munkanélküliségi ráta nagyjából hasonló a két országban, ráadásul Szlovákiában kedvezőbb az adórendszer. Az viszont könnyen elképzelhető, hogy Romániából vagy a katasztrofális gazdasági helyzettől sújtott Kárpátaljáról tömegek indulnának útnak Magyarország felé” – fejtegeti az Új Szó.