Ország-világ

2004.12.08. 00:00

Érzéssel elképzelt világ

Szabó Zoltán képei békét, nyugalmat és szeretetet sugallnak. Megmutatjuk, milyennek látja Budapestet.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="295"] Mintha az ókorban járnánk. Pedig csak napjainkban, a Városligetben vagyunk, a Széchenyi fürdőben. Különös arca ez az építménynek.
[/caption]– Első gépem egy Smena volt, amelyet a keresztanyámtól kaptam – eleveníti fel a kezdeteket Szabó Zoltán fotográfus. Fiatalemberként nem igazán érdekelte a fényképezés, így a Smena évekig a polcon porosodott.
Második találkozása a fotózással 1990-ben történt. Ekkor fejezte be tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, majd egy tudományos expedíció tagjaként Indiába látogatott. Elutazása előtt vett magának egy gépet és egy tarisznyára való filmet. Barátai kint sokat szidták, fotózásával föltartja a csapatot, ám itthon kiderült, érdemes volt várni rá, képei kiválóra sikeredtek. – Önkéntelenül jött az ötlet, kiállítást kellene rendezni az anyagból – fűzi tovább gondolatait a harmincas éveiben járó fotós. A tárlat nyomában siker járt és újabb utazások: Bajkál, Ladak. Majd megjelent az első könyv, amelyet azóta négy követett. Ezek sorában szerepel most a Szépületes Budapest című album.

Egy-egy utazás alatt harminc-harmincöt tekercs film fogy el. Nem kell, s nem is szabad feleslegesen pufogtatni – véli a fényképész. Van itt minden: jégbe fagyott Balaton, dél-amerikai piacok, őserdő, kopár sziklák, tibeti kolostorok, ködbe burkolt Budapest. A képek békét, nyugalmat árasztanak, amire oly nagy szükség van korunkban. Ízelítőként érdemes megtekinteni a www.fotografus.com oldalt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában