A jogszabályok nem védik eléggé az újságírókat

Levelet kaptam. Írója azt sorolja benne, milyen büntetőeljárások vannak folyamatban egy önkormányzati képviselővel szemben. Továbbadtam kolléganőmnek, aki a témával foglalkozott, de végül egy sor sem jelent meg abból, amit a levél tartalmazott.

Az ügy érintettje tudomást szerzett minderről. Először tanúként, majd gyanúsítottként hallgattak meg. Ujjlenyomat, fotó, nyilvántartásba vétel. Megalázó percek, megalázó helyzet. Az ügyészség megszüntette a nyomozást „különleges személyes adattal visszaélés bűntette miatt.” Ez jó hír. Ugyanakkor alapos a gyanú, hogy kolléganőm és jómagam is elkövettük a „rágalmazás vétsége bűncselekményt”. Ezért akár még börtön is járhat.

Közszereplőről olyan információt adtam tovább munkatársamnak, ami érdekelheti a választópolgárokat. Anélkül, hogy ebből akár egyetlen sor is eljutott volna az olvasóhoz, meghurcoltak bennünket.

Mindennap megtörténhet bármelyik újságíróval hasonló. Ez
a magyar sajtószabadság a 21. században… A negyvennyolcas márciusi ifjak, a 12 pont összeállítói forognak a sírjukban. Elképzelhető, hogy a vitriolos tollú Ady fogházban ülve káromkodna vagy fütyörészne.
Kezdődik – vagy megkezdődött – a választási kampány. A sajtót hiénaként figyelő ügyvédek és a feljelentgetők egyre népesebb tábora naponta szorongatják az újságokat és az újságírókat.
Vajon kinek jó a jog által ennyire kiszolgáltatott sajtó? Jaj neked, nyilvánosság!