2005.02.25. 00:00
Agca tudta, milyen lelőni valakit
Az alábbi interjút két lengyel filozófus készítette 1993 júliusában. A szöveget – egyfajta hagyatékként – II. János Pál pápa (84) Emlékezés és identitás című könyvében tette közzé. A kötet a napokban jelent meg Németországban. A részletek közlésének különös aktualitást ad, hogy a Szentatyát tegnap ismét beszállították a Gemelli klinikára. A Vatikánban súlyosnak ítélik a Szentatya állapotát.
[caption id="" align="aligncenter" width="300"]
Közel huszonnégy évvel ezelőtt, 1981. május 13-án
[/caption]
A németországi Bild alapján
A beszélgetésre egy kis étkezőben került sor a pápa palotájában, a Gandolfo-kastélyban. A találkozón a pápa titkára, Monsignore Stanislaw Dziwisz is részt vett.
Szentatya, mi is valójában a rossz?
II. János Pál: – A rossz mindig valamilyen jó dolog hibája. A jó mindig is létezni fog. Azonban senki sem tudja, hogyan alakul ki, növekszik és fejlődik a rossz a jó egészséges talajában.
Szentatya, titokban meglátogatta börtönében a merénylőt és négyszemközt beszélt vele. Ma hogyan látja a történteket?
II. János Pál: – Az isteni megbocsátás nyilvánult meg. Agca tudta, hogy milyen lelőni valakit. Kétségtelenül azért lőtt, hogy eltaláljon, de „valaki” a golyót máshová irányította.
A Szentatyát műtő sebész szerint a golyó egy ritka ívet írt le.
M. S. Dziwisz: – Agca azért lőtt, hogy öljön. Ennek a lövésnek halálosnak kellett volna lennie. A golyó – amely eltalálta a Szentatyát – áthatolt a testén, megsebesítette a hasát, a jobb könyökét és a jobb mutatóujját. Megkérdeztem, hol érte a lövés? Azt válaszolta: „A hasamban.” „Fáj?” „Igen, fáj.” Nem volt orvos a közelben, ezért azonnal egy mentőautóba tettük, és a Gemelli klinikára vittük. A Szentatya halkan imádkozott, majd elvesztette az eszméletét.
II. János Pál: – Nem emlékszem a kórházba vezető útra. Csak rövid ideig voltam eszméletemnél. Az volt az érzésem, hogy ennek meg kellett történnie. Okom volt a félelemre, de egyfajta furcsa bizakodás is volt bennem. Azt mondtam a kísérőmnek, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra már nem emlékszem, mi történt a kórházban.
M. S. Dziwisz: – Félúton voltunk a kórházba, amikor a műtő már készen állt. A helyzet igen komoly volt. A Szentatya sok vért vesztett. A vérnyomása drámaian leesett. Már a szívverését sem lehetett hallani.
II. János Pál: – Gyakorlatilag már odaát voltam…
M. S. Dziwisz: – Aztán vérátömlesztést hajtottak végre rajta.
II. János Pál: – Közben komplikációk léptek fel.
M. S. Dziwisz: – A Szentatya szervezete ugyanis kedvezőtlenül reagált a kapott vérre. A második vérátömlesztés már jól sikerült. Az orvosok anélkül láttak a műtéthez, hogy hittek volna az életben maradásában. Érthető módon nem foglalkoztak az ujján áthaladó golyóval. Azt mondták, ha túléli, később még ráérnek foglalkozni vele. A műtét után az orvosok attól tartottak, hogy fertőzés alakulhat ki, márpedig az halálos is lehet. Veszélyben volt tehát a Szentatya belső szerveinek egy része.
A műtét nagyon igényes volt, minden sebe meggyógyult.
II. János Pál: – Rómában a halott pápa, Lengyelországban a gyász… Istenem, nehéz volt belegondolni…
M. S. Dziwisz: – A műtétet követő három nap borzalmas volt. A Szentatya nagyon szenvedett. Tele volt vágási sebekkel.
