Én már túl vagyok az évértékelő beszéden

Annyira vagy hasznos itthon, mint egy féllábú a fenékbe rúgó versenyen – kezdte évértékelő beszédét feleségem tegnap. Azt mondta, az arab terroristás és a dakota indiános beszólások már foglaltak, azért választott mást.
Villa nélküli reggelije után gyalog érkezett a helyszínre. Ez annyiban érthető volt, hogy a hálószobát a nappalival nem köti össze sínpár, tehát nem tudott emberközelien vonattal jönni.
Mondandójában az olcsóbb otthonműködtetés, az én kiadásaim lefaragása, és az ügynöki múltam leleplezése vitte a prímet. Az, hogy ő hetente kozmetikushoz és szoláriumba jár, természetes. Annak viszont semmi haszna, hogy focizni megyek a haverokkal, aztán harmadik félidőzünk a kocsmában. A zsebpénzemet infláció alatti mértékben emelte az asszony. Nem mondta lassan, mégis felfogtam, hogy emelkedett a villany, a gáz, a víz ára. Odaszóltam, majd kevesebb vizet iszom, de még jobban kihívtam magam ellen a sorsot. Azonnal lesöpörte az új olvasólámpára vonatkozó előterjesztésemet. Helyette a konyhaszekrény-felújítás került a költségvetésbe.
Ügynökmúltammal kapcsolatban feltárta: hetesként rendszeresen jelentettem az iskolában. Név szerint soroltam, kinek mi
a baja, nem a rendszerrel, hanem az egészségével. De nem zörög a haraszt, ha nem zörgeti a paraszt.
Az asszony évértékelésének a jövőre nézve erőt, tartást adó mozzanata is volt. Azzal zárta ugyanis: légy önmagad. Más már úgy is foglalt.