Ki védi meg a gyerekeket a szülői erőszaktól?

Nem tudok elképzelni aljasabb tettet, mint erőszakoskodni gyerekekkel. A lélek felnőtt gyilkosainak nincs mentségük. Azoknak a felsőbbrendűségi gőztől szédült szülőknek, akiknek fiai, lányai lelki ciántól nyomorodnak meg egész életükre. Csak hányingerrel küszködve lehet leírni: két és fél éves picit erőszakolt meg egy embernek aligha nevezhető lény. Amúgy a gyermek apja.
Tűrhetetlen. És meddig muszáj tűrni a lakások falain belül
az áldozatoknak? Pártok már zászlajukra tűzték a védelmüket. Felmerül a gyanú: a program jó választási pozíciót eredményezhet. De nem. Gyermekeink sorsa nem lehet politikai játszma tárgya. Halaszthatatlanul segítség kell. A halállal végződő gyermekbántalmazások listáján az öt legveszélyesebb ország közé tartozunk. A kicsik tehetetlenek apjuk, anyjuk terrorjával szemben. A közöny, a társadalom kirekesztő tehetetlensége is ontja rájuk a nyomort; a kilátástalanságból sarjadó önpusztító állapot fertőzi a lányt, a fiút. Változtatni a saját életükön nem képesek, s malomkőként telepszik rájuk a szülői terror. Gyengék attól megszabadulni.
Személyeskedő vitákban erősködnek tekintélyüket vesztő parlamenti képviselőink. Várnám végre, hogy valamelyikük, ha undorodva is a legutóbb napvilágra került, iszonyatos tettől, elfogadni javasolná a távoltartás jogintézményét. Napirend előtt. Bár százezrek számára már így is későn.