2005.03.23. 08:37
Sorozatos letartóztatások
Angliában még időben letartóztattak huszonnyolc futballhuligánt.
Szombaton az angol válogatott világbajnoki selejtezőn Észak-Írországot fogadja, majd április 5-én Liverpoolba érkezik a Ju-ventus. Előbbi a két ország politikai feszültsége, míg utóbbi a 20 évvel ezelőtti brüsszeli tragédia okán kiemelten fontos.
Manchester városának rendőrsége már lépett az ügyben. Hétfőn rendbontások előkészítésének alapos gyanúja miatt őrizetbe vettek 28 huligánt, akik aktív részesei voltak az október 9-i, Wales elleni mérkőzést követő verekedésnek. Akkor 33 személyt tartóztattak le.
A letartóztatásokat hat hónapos komoly rendőrségi nyomozás előzte meg. A detektívek hosszú órákat töltöttek a televíziós felvételek tanulmányozásával. Egyébként a manchesteri letartóztatások előtt 12 órával már Liverpoolban is akcióba lépett a rendőrség. Vasárnap a Liver-pool–Everton mérkőzést követő rendbontások után 33 huligánt vettek őrizetbe. A Mersey partján két hét múlva újabb fokozott biztosítást igénylő találkozót rendeznek, a BL-mérkőzésen a Liverpool a Juventust fogadja. A két csapat először találkozik az 1985-ös tragikus BEK-döntő óta. Akkor 39 halálos áldozatot követelt a finálét megelőző szurkolói összecsapás.
A sunderlandi balhé
Az angol válogatott hazai összecsapásán utoljára két évvel ezelőtt okoztak botrányt a huligánok. A rendőrség kilencven angol szurkolót tartóztatott le 2003 áprilisában Sunderlandben, a Törökország elleni Eb-selejtező előtt. A hazaiak akkor megpróbálták megtámadni a vendég drukkereket, de a rendfenntartóknak sikerült megakadályozniuk az akciót.