2005.04.25. 00:00
Napi kétszázötven forint egy hallgatói laptopért
Az oktatási miniszter azt szeretné elérni, hogy szeptembertől a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók laptopot lízingelhessenek. – A számítógépet napi egy euróért, azaz mintegy 250 forintért bérelnék a diákok. Így három év alatt egy tartós bérleti szerződés keretében kerülne a gép az ő tulajdonukba – mondta lapunknak Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.
Magyar Bálint is támogatja a hallgatók javaslatát, s már tárgyalt ez ügyben a Diákhitel Rt. vezetőjével a megoldásról. A tárcavezető és az ifjúsági érdekvédő is bízik abban, hogy szeptember 1-jétől elindulhat ez a program. Ekler szerint lesz érdeklődés, hiszen egy átlagos laptop 250 ezer forintba kerül, míg a lízingelés nem jelent nagy megterhelést havonta. Ezért sokkal egyszerűbb lesz hozzájutni egy ilyen nagy értékű számítástechnikai eszközhöz.