Ország-világ

2005.05.28. 00:00

Clarence Seedorf motorcsapatot vezet

Sokszor hallottuk már, hogy egy volt motoros vagy Forma–1-es versenyző pályafutása befejeztével csapatot alapít, és főnökként is szerencsét próbál. A futballisták közül viszont Seedorf az első.

Kocsis Máté

A hollandok foci iránti rajongása épphogy csak felülmúlja a motorsportok iránti szeretetüket. Seedorf pontosan erre jött rá, amikor a Seedorf Racing megalapítása mellett döntött. Saját tőkéjét és hírnevét szerette volna felhasználni arra, hogy a zöld gyep után az aszfalton is sikereket érjen el a gyorsasági motoros-világbajnokság 125 köbcentis géposztályában. A választás magától értetődő volt, hiszen Seedorfnak több motorkereskedése is van.

Hosszú távú befektetésről van szó, hiszen egy versenycsapatot sikerre vinni nem megy egyik napról a másikra. Ebben egyébként van egy társa is, aki szintén nem ismeretlen a sportszerető közönség körében. Az urat úgy hívják: Roberto Carlos. A barátság még akkor köttetett a hátvéd és a középpályás között, amikor együtt játszottak a Real Madridban. A brazil válogatott azonban nem anyagilag segíti volt csapattársa csapatvezetői munkáját, hanem új szponzorokat próbál szerezni. A két focista pedig valószínűleg jól végzi dolgát, hiszen a mezőny egyik legjobb motorszállítóját, a Hondát is sikerült megnyerniük maguknak.

A fejlődés egyértelműen látszik a gárdán, hiszen a Seedorf Racing története első szezonjában, 2003-ban mindössze 39 világbajnoki pontot tudott összegyűjteni, amivel a 15. lett a csapatok versenyében. Tavaly viszont már majdnem tízszer annyi pontot szedett össze Hector Barbera és Alvaro Bautista, ami az ezüstérmet jelentette a csapat számára, amely így két szezon alatt nagy utat járt be. Idén viszont egyelőre nem megy olyan jól nekik, ugyanis az eddigi négy futamon mindössze 24 pontot szereztek, amivel pillanatnyilag a kilencedik helyen állnak. Ez a kicsit gyengébb szereplés minden bizonnyal annak tudható be, hogy a motort még nem sikerült teljes összhangba hozni a Honda erőforrásával, hiszen ez az első esztendő, hogy Seedorfék nem Aprilia motorral mennek, hanem a japánokéval. A csapat tavaly már bizonyított, a Honda pedig már többször is, így nem lehet kétséges, hogy a Seedorf Racing hamarosan ismét az élmezőnyben lesz. Ehhez persze az is kell, hogy a két versenyző, Alvaro Bautista és Aleix Espargaron is minél kitűnőbb formába lendüljön. A holland középpályás azonban saját elmondása szerint a világbajnokság versenyein, amikor belép a paddockba, megszűnik futballista lenni, és onnantól kezdve csak csapatfőnök, ám a győzelem ilyen szerepben is nagyon nagy örömet okoz számára. Persze a versenyzés szakmai dolgaiba nem szól bele, hiszen ő csak a pénzügyekkel foglalkozik, ő felel a biztos anyagi háttér megteremtéséért. Ezzel egyébként nincs is nagy gondja, hiszen míg a 2003-as debütáló szezonban nagyobb összeget kellett a csapatba pumpálnia, addig tavaly szinte már teljes mértékben a szponzorok tartották el a gárdát. Ez persze nem is csoda, hiszen az istálló kitűnő marketingeseményeket szervez, amelyekre már Seedorf és Roberto Carlos jelenléte miatt is özönlenek az újságírók és a tévéstábok.

Seedorf persze komolyan veszi a csapat irányítását, ám bizonyos szempontból ugródeszka is számára, hiszen a MotoGP-ben szerzett tapasztalatait később akár egy labdarúgóklub elnökeként is szívesen kamatoztatná.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában