Ország-világ

2005.06.06. 00:00

Az öreg hölgy látogatása

Harmincegy esztendővel ezelőtt nyert először Roland Garros-trófeát. A sportág élő legendája tartja a lépést a fiatalokkal. Martina Navratilova (49) vegyes párosban az indiai Leander Paes (32) társaként ismét finálét játszott Párizsban.

Árvay Sándor

Az elődöntőben az ausztrál duó, a 21 éves Samantha Stosur és
a 28 esztendős Paul Hanley összesített életkora épp annyi volt, mint a túlsó térfélen a hölgy játékosé. Nők esetében a korról nem illik ugyan beszélni, de Martina Navratilova negyvenkilencese mindenképpen a csodák kategóriájába tartozik. Vagy mégsem? Maga az érintett másképp vélekedik.

– A labda sohasem kérdezi meg, hány éves vagy. A lényeg, hogy odaérj. A játék tesz boldoggá. Nem a győzelem, nem az újabb rekordok iránti vágy miatt döntöttem négy esztendeje a visszatérésről. Imádok sportolni, imádok versenyezni. Az eredmény, ha nem is elhanyagolható, de mindenképpen másodlagos. A lényeg számomra abban rejlik, hogy minden körülmények között a maximumot hozzam ki magamból. Ezzel a gondolattal kezdek mindenhez, legyen az munka, könyvírás, teniszmérkőzés, golf, síelés vagy hokimeccs. Felkelsz reggel, s az a célod, hogy ez legyen a legjobb napod. Így kell mindenbe belevágni! Ne foglalkozz a koroddal! Végy erőt a lustaságodon, dolgozz keményen, s boldog leszel. Az a fontos, hogy akard és szeressd csinálni azt, amit elvállalsz. Ez a döntő, nem pedig az, hogy beleillik-e mindez a negyvenkilenc évesekről alkotott általános képbe…

Az elmúlt évszázad legjobb sportolói közé választott Navratilova egyéniben 18, párosban 31, vegyes párosban 9 alkalommal diadalmaskodott a négy Grand Slam-torna valamelyikén. Ebből húszat Wimbledonban ünnepelhetett, beállítva Billie Jean King angliai versenyhez kötődő rekordját. Ami pedig az összesített Grand Slam-listát illeti: 58 elsőségével mindössze négy diadalnyi távolságra került a legendás Margaret Court behozhatatlannak hitt produkciójától. Százhatvanhét egyéni Tour-győzelmével ő a sportág valaha is élt legjobb játékosa.

Nagymamakorba lépve is sikereket ér el a tinédzserek között. A jelenlegi párizsi főszereplők zöme még meg sem született, amikor Navratilova már kétszeres egyéni győztes volt a Roland Garroson. Az Öreg Hölgy most ismét finálét játszhatott. Indiai partnerével két éve volt már Melbourne és Wimbledon bajnoka, ritka érzés lehetett, hogy 1974-es első profi Grand Slam-sikerének helyszínén újból a tornagyőzelemért lépett salakra, a sztároktól hemzsegő forgatagban ez csak neki adatott meg. Az pedig, hogy 6:3, 3:6, 2:6-ra kikaptak a Hantuchova (szlovák), Santoro (Francia) duótól, nem igazán lényeges, hiszen tudjuk: „az a fontos, hogy szeresd, amit elvállalsz…” Márpedig ha valaki, Navra-tilova igazán szeret teniszezni.

Szávay Ágnes remekelt

Két számban került be a döntőbe, s mindkettőben első lett a juniorok között Szávay Ágnes. Először szombaton párosban a fehérorosz Viktorija Azarenka oldalán diadalmaskodott az Olaru (román), Rahim (kazah) kettős ellen (4:6, 6:4, 6:0), majd tegnap egyesben is a legjobb lett. Az előző napról már ismert román Olaru ellen fölényesen, 6:2, 6:1-re nyerte meg második párizsi fináléját.

Henin-Hardenne fölénye

A női egyes fináléjában a hosszú betegség után visszatért belga Justine Henin-Hardenne egy pillanatnyi esélyt se hagyott a hazai kedvencnek, Mary Pierce-nek, alig több mint egy óra alatt 6:1, 6:1-re nyert. Férfi egyesben a világelső Roger Federeren is túljutó spanyol Rafael Nadal és az argentin Mariano Puerta játszott az elsőségért. Nadal 6:7, 6:3, 6:1, 7:5-re győzött.

Két számban került be a döntőbe, s mindkettőben első lett a juniorok között Szávay Ágnes. Először szombaton párosban

a fehérorosz Viktorija Azarenka oldalán diadalmaskodott az Olaru (román), Rahim (kazah) kettős ellen (4:6, 6:4, 6:0), majd tegnap egyesben is a legjobb lett. Az előző napról már ismert román Olaru ellen fölényesen, 6:2, 6:1-re nyerte meg második párizsi fináléját. Henin-Hardenne fölénye

A női egyes fináléjában a hoszszú betegség után visszatért belga Justine Henin-Hardenne egy pillanatnyi esélyt se hagyott a hazai kedvencnek, Mary Pierce-nek, alig több mint egy óra alatt 6:1, 6:1-re nyert. Férfi- egyesben a világelső Roger Federeren is túljutó spanyol Rafael Nadal és az argentin Mariano Puerta játszott az elsőségért. Nadal 6:7, 6:3, 6:1,

7:5-re győzött. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában