Tudósítani pedig akkor is kell

Felháborodott olvasó telefonált tegnap szerkesztőségünkbe. Édesanyja nevében tiltakozott, amiért a kedves mama fotója megjelent újságunkban. Mégpedig a Békásmegyeri paneltűz kapcsán. Ő volt az a középkorú, magyar állampolgár, aki zokon vette, amikor a sajtó munkatársai tudósítottak a sajnálatos tűzesetről. Annyira felzaklatta magát a hölgy, hogy újságíró és fotós kollégáinkat nyakon öntötte egy vödör felmosóvízzel. Ahogy azt Európában szokás. Meglepődtem a történtek után, hogy még ő – vagyis a fia – telefonált. Aztán megnyugodott. Megértette, hogy rajta és a felmosóvizes mamán kívül vannak még újságolvasók. Akiket tudósítani kell az eseményekről. Legyen az baleset, rablás, esetleg tüntetés. Halál vagy születés. Felmentés vagy kinevezés. Esetleg lakástűz. Az újságírók többsége nem azért megy egy helyszínre, hogy jókat szórakozzon mások baján. Azért vagyunk ott, hogy tudósítsunk az eseményről. Ahol indulatok vannak, ott előfordul, hogy a kolléga kap egy pofont, esetleg leöntik. De azok az indulatos emberek nem telefonálgatnak másnap felháborodva…