Ország-világ

2005.07.20. 00:00

A főváros biztosan nem méri fel őszig az utakat

Lenne megoldás arra, hogy egész pontosan kiderüljön, melyik fővárosi út szorul leginkább felújításra. Úgynevezett lehajlásméréssel tudnák megállapítani a mérnökök. Egy megterhelt teherautó tengelye alá helyezik el a műszert, amely az áthaladó súly alatt megmutatja az út szerkezetének állapotát.

Zsidai P.

Az ezer kilométeres fővárosi úthálózat feltérképezése háromszázmillió forintba kerülne. A főváros városüzemeltetési bizottsága már határozott is arról, hogy rendeljék meg. A Fővárosi Közgyűlés azonban júniusban nem szavazta meg Szálka Miklós, a bizottság alelnöke javaslatára. Szálka szerint a mérések nélkül nincs szükség szakmai érvekre, a koalíciós pártok lobbijai döntik el, melyik útszakaszt aszfaltozzák le. A Bajcsy-Zsilinszky út felújítását tipikusan ilyennek tartja. A fideszes képviselő szerint ennél azonban sokkal sürgetőbb aszfaltozásra lenne szükségük más fővárosi utaknak. Lakos Imre (SZDSZ), a bizottság elnöke lapunknak azt mondta, a szeptemberi bizottsági ülésen újra tárgyalhatnak róla. Így akár ősszel a közgyűlés elé kerülhet. Lakos szakmailag egyetért Szálkával. Politikai okokból pedig kivált fontosnak tartja, hogy kifogják a szelet az ellenzék vitorlájából.

Zsidai P. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában