2005.12.19. 00:00
Készültség Bukarestben a madárinfluenza miatt
Feltartóztathatatlanul terjed a madárinfluenza Romániában. A hatóságok tájékoztatása szerint immár öt megye 18 településén jelent meg a fertőzés. Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fertőzött települések az ország öt délkeleti megyéjében helyezkednek el: Tulceában, Brailában, Ialomitában, Galatiban és Calarasiban.
A fertőzés az elmúlt héten már néhány kilométerre megközelítette a fővárost. Október 7-e óta, amikor a Duna-deltában felfedezték az első madárinfluenzás eseteket, a betegség egyre inkább dél és nyugat felé terjed, olyan területekre, amelyek már nem esnek a költöző madarak vándorlásának útjába. Ezzel kapcsolatban olyan híresztelések is felröppentek, hogy szándékos fertőzés történt, illetve hogy a vándorló roma családok hurcolják magukkal a kórt faluról falura.
A hét végén az egészségügyi hatóságok Bukarestet is riadókészültségbe helyezték, mivel számítani lehet arra, hogy a fertőzés hamarosan megjelenik a főváros környékén is. A szakemberek próbálnak mindent megtenni, hogy a vírus ne jusson el a városba, s ennek érdekében közúti fertőtlenítő szűrőpontokat létesítettek a bevezető útvonalakon.