2005.12.14. 00:00
MSZP: Hollós a Fidesz nyomására visszakozott
Visszavonta a Magyar Rádió munkatársainak nyugdíjazásáról szóló döntést a rádió két alelnöke, Hollós János és Gőblyös István.
A kuratórium elnökségének felhatalmazására egy hete kezdeményezték, hogy a rádió váljon meg több mint száz munkatársától. „Visszaállítottuk a jogviszonyokat, leállítottuk a nyugdíjazást” – mondta Hollós. A rádió alelnöke „a történtek után úgy érezte helyesnek”, hogy lemondjon az Aktuális Főszerkesztőség vezetéséről. Agárdi Péter, az MSZP által delegált kuratóriumi elnökségi tag szerint a Fidesz „mindent bedobott” a döntés visszavonásáért, Orbán Viktor személyesen járt el ennek érdekében az alelnöknél, akit állítólag a polgári körök mozgósításával is megfenyegettek. Minderre Hollós nem kívánt reagálni. Pető Iván, az SZDSZ képviselője is elfogadhatatlannak tartja, hogy Hollós Orbán Viktorral történt találkozója után visszavonta döntését, amely a szabad demokrata politikus szerint racionális és gazdaságilag indokolt volt. A Fidesz megkeresésünkre nem nyilatkozott az ügyben.
Bánky Bea -->