2006.02.24. 12:20
A veszélyeztetett gyermekek védelmében
Utcagyerekek, drogos miliő, utcalányok világa, bűnözés. Milyen problémákkal szembesül jelenleg az ifjúsági szociálpolitika Magyarországon?
Neves nemzetközi és hazai előadók részvételével veszi kezdetét február 27-én, hétfőn az a háromnapos konferencia Budapesten, mely a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Utcai Gyermek- és Ifjúsági Szociális Munka Nemzetközi Szövetsége (International Society for Mobile Youth Work, ISMO) együttműködésének eredményeként valósulhat meg.
Az ifjúsági munkában élenjáró németországi szakmai szövetség 1994 óta tart előadásokat Európa szerte, ez alkalommal a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet meghívására érkezik hazánkba
A szimpóziumon civil és állami szervezetek különböző szakterületekről érkező, kiemelten a veszélyeztetett gyermekekkel kapcsolatos programok vezetői (gyermekjóléti szolgálatok, családok átmeneti otthona, drogambulanciák, továbbá életvédelmi alosztály, önkormányzati szociális osztályok, pártfogó hálózatok képviselői és szakemberei) vesznek részt.
A hétfőn 9 órakor kezdődő rendezvényt Lehel László lelkész, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója és dr. Walther Specht professzor nyitja meg, a programmal együttműködő XXIII. kerületi Önkormányzat részéről pedig Czirok Ferencné osztályvezető köszönt. A továbbképzést júliusban és szeptemberben további konferenciák követik, melynek végén elismerő oklevelet vehetnek át a hallgatók. (Magyar Ökumenikus Segélyszerevezet)