2006.03.29. 18:23
Kormányválság Párizsban a bírált törvény miatt
A francia diákok és szakszervezetek történelmi napként értékelik, hogy a munkavállalást szabályozó új törvény elleni keddi tüntetéseken hárommillióan vettek részt országszerte. A rendőrség ezt a számot „csak” egymillióra teszi – közülük nyolcszáz személyt állítottak elő.
A többek között a 26 év alattiak könnyebb elbocsátását lehetővé tévő szabályt egyébként (CPE) még mindig nem vonták vissza. A válságot jelzi azonban, hogy már a párizsi vezetésen belül sincs egyetértés a kérdésben.
Dominique de Villepin miniszterelnök foggal-körömmel ragaszkodik a szerződés megtartásához. Azt szeretné, ha Jacques Chirac a lehető leghamarabb – vagyis az alkotmányos tanács szerdára várható döntése után akár másnap – szentesítené a bírált törvényt. A parlamenti többség – élén Nicolas Sarkozy belügyminiszterrel – ezzel szemben azt szeretné elérni, hogy az államfő alkotmányos jogával élve a lehető legtovább tartsa vissza a szöveget, hogy jusson idő egyeztetni a szakszervezetekkel. Utóbbiak most azt követelik, hogy az indítványt újra terjesszék be a nemzetgyűlés elé – februárban vita és szavazás nélkül emelkedett törvényerőre a javaslat.
Sarkozy a dialógus fontosságát emlegeti, és hogy még inkább világossá tegye szerepét a játékban, közölte: „a labda most de Villepin-nél van”. Taktikájának meg is van az eredménye: a Le Figaro hétvégi magazinjának eheti számában megjelenő közvélemény-kutatás szerint a miniszterelnököt jelenleg a franciák 29 százaléka tartja alkalmasnak feladata betöltésére, míg az államfői címre aspiráló Sarkozyt 48 százalékuk. Előbbi hét százalékpontot veszített, utóbbi négyet nyert a legutóbbi felmérés óta.