2006.05.11. 14:59
Az Amorf Ördögök és a Honvéd Férfikar egy színpadon
Megváltozott felállásban több, mint fél éves szünet után, május 13-án újra színpadon az Amorf Ördögök. A vendégfellépők között szerepel a 40 tagú Honvéd Férfikar, így elhangzik az Illés zenekar feldolgozáslemezére készült közös produkció is.
Hogyan kerül közös színpadra Magyarország egyetlen hivatásos férfikórusa, az 1949-ben alakult Honvéd Férfikar és az elektro-sanzon-pop formáció, az összesen csak hét éve aktív Amorf Ördögök? Akik az utóbbiak munkásságát figyelemmel követték, tudják, hogy a csapat legutolsó, Cellux-szimfónia albumán már vendégszerepelt a drámai erejű kórus szabadcsapata, a Szerenád-kommandó.
Ezúttal a teljes, 40 tagú Honvéd Férfikar vendégszereplésével koncertezikm a zenekar, amely visszatért az első felálláshoz: ismét állandó tagként szerepel Péterfy Bori énekesnő, a dalszövegíró-énekes Tariska Szabolcs és a zeneszerző-billentyűs Tövisházi Ambrus mellett. A kísérőzenekarban vendégeskedik majd Eichinger Tibor jazz-gitáros, aki több, mint négy éven át volt az Ördögök tagja.
Amorf Ördögök & Honvéd Férfikar Jövő Háza - Teátrum május 13., szombat, 21.00
A régi Amorf-koncertekről ismerős tagok: Drapos Gergely, Tompa Ákos és Pápai István mellett Mészáros Ádám játszik még a csapattal. Drucker Péter, a Honvéd A férfikar az Amorf Ördögök saját dalaiban is közreműködik majd, és segítségükkel hallható lesz az Illés zenekar feldolgozáslemezére készített, közös produkció is.
Az Amorf Ördögök 1999-ben Nekem a Balaton címmel jelentette meg első maxilemezét, melynek címadó száma az 1961-es sláger átdolgozása. Egy évvel később, 2000 októberében jelent meg Betyár a Holdon című debütáló albumuk, melyhez a paraszti világból, a 40-es évek filmzenéiből, a film noirból, és a sanzonokból éppúgy merítettek ihletet, mint a klezmer, a magyar és a délszláv örökségből. A zenekar második anyaga, a Molylepke Minibár 2002 decemberében jelent meg. 2003-ban került a boltokba a Valahol című 10" hagyományos lemez (vinyl-) maxi, mely az album két dalának remixeit tartalmazza. 2005 tavaszán jelent meg Cellux-szimfónia című, harmadik stúdióalbumuk, melyen a Honvéd Férfikar Szerenád-kommandója működik közre. 2005 őszén jelent meg a koncertverziókat is tartalmazó Fapados űrutazás című maxilemez.
Az Ördögök zenekar történetét Tariska Szabolcs szövegíró és ceremóniamester a csapat fronténekeseként megélt éveket koncertnaplójában örökítette meg, amelyből most könyv készül Kivont karddal a szőnyeg alatt címmel.
Jövő Háza - Teátrum
május 13., szombat, 21.00 -->