2006.11.22. 17:47
Táblacsata a kolozsvári egyetemen
Szinte csak percekig maradhattak helyükön azok a magyar nyelvű feliratok, amelyeket a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke, Hantz Péter helyezett el a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem épületében.
A BKB tegnapi akcióját saját költségen elkészített, a román nyelvűekhez színben és formában is illeszkedő táblákkal hajtotta végre, azokat viszont az egyetem személyzete rövidesen leszedte. Hantz Péter – aki amúgy az egyetem fizika karának oktatója – elmondta: az egyetem szenátusa még a múlt évben hozott határozatot arról, hogy a kétnyelvűséget biztosítani kell a felsőoktatási intézmény épületeiben, a döntést azonban máig nem alkalmazták.
A többnemzetiségű jelleg fontosságát hangsúlyozó egyetem rendszerint figyelmen kívül hagyja a magyar oktatók és diákok kéréseit, így például a magyar karok létrehozására tett kísérlet is hosszú ideje holtvágányon vesztegel.
A kolozsvári egyetem, amely a tegnap Brüsszelben megnyílt szakkiállításon éppen saját multikulturális voltát hangoztatta, közleményben ítélte el a „szélsőségesnek” nevezett akciót, megengedhetetlennek nevezve, hogy egy „kis, de erőszakos csoport” kénye-kedve szerint szerelgessen táblákat az intézményben.