Kihalnak a régi mesehősök?

A falfirkákkal rendszeresen elcsúfított I. kerületi tűzfal rendhagyó dekorációja Nagy Gábor Tamás polgármester ötlete volt. Igaz, őt meg Sajdik Ferenc egyik, néhány hónappal ezelőtti kiállítása inspirálta. „Volt egy szatirikus rajzom, amelyen a régi mesehősök keveredtek a Csillagok háborúja című film figuráival – emlékezett vissza a neves grafikus. – Amikor a polgármester ezt meglátta, azonnal szólt, hogy van egy csúnya tűzfaluk, mi lenne, ha legendás magyar mesék főszereplőivel díszítenénk ki? Így született meg a Magyar Rajzfilmhősök Emlékfala. Én megterveztem, Csóka László festőművész pedig a falra varázsolta ezeket a legendás figurákat. Remélem, mostantól ez a hely is hozzájárul valamicskét ahhoz, hogy a gyerekek ne csak az amerikai rajzfilmdömping tucathőseit ismerjék, hanem olyan szeretnivaló meseszereplőket is, mint Pom Pom, Gombóc Artúr, János vitéz, a Nagy Ho-ho-ho-horgász, Frakk vagy a Mézga család.”

Nos, lehet vitatkozni, hogy a rajzoló optimizmusa vajon megalapozott-e – az mindenesetre tény, hogy az avatás után inkább a szülők keresgélték lelkesen a kedves emlékeket ébresztő figurákat. A gyerekek csupán elvétve ismertek fel egy-egy szereplőt, egy apuka ezért rögtönzött „ki kicsoda” előadást tartott tájékozatlan csemetéjének. Eközben egy kislány Simbát, az Oroszlánkirály című Disney film hősét hiányolta, s nem volt egyedül, mivel más gyerekek sem igazán értették, hogy a rajfilmcsatornán látható aktuális kedvenceik miért nem kerültek fel a tablóra. Csóka László, aki két hétig dolgozott a csaknem ötven négyzetméteres festményen, meg is jegyezte: elkeserítő, hogy a mai gyerekek mennyire nem ismerik a klasszikus magyar rajzfilmhősöket. „Nem az a baj, hogy változik a világ, s vele együtt a gyerekek ízlése is, hanem hogy a mai mesék inkább az erőszakra, a vadságra, illetve a giccsre építenek – mondta. – Sajnos tapasztalatból beszélek, mivel az én fiam is inkább ezeket az új akciómeséket nézi.”

Pedig ez nem lenne törvényszerű. Dr. Ranschburg Jenő úgy véli, a gyerekek ugyanúgy szeretnék a régi mesehősöket, mint apáik vagy a nagyszüleik, ám nincs rá alkalom, hogy megismerjék ezeket. A televíziók az akciódús, sokszor agresszív filmeket adják, mondván: a mai gyerekek már ezt igénylik.

Ám a neves gyermekpszichológus szerint ez nem igaz. „A gyerekek nem sznobok, nem érdekli őket, hogy egy mese mikor készült – mondta. – Őket csak az foglalkoztatja, hogy az adott történet érdekes-e. Tény, hogy a régebbi rajzfilmek inkább a kicsik lelkét próbálták elérni, s talán nem voltak annyira mozgalmasak, mint a mostani alkotások, de ez korántsem hiányosság! A mai televíziós szerkesztők összetévesztik a kicsik aktivitás iránti igényét az agresszióval. Rá kellene már jönni, hogy a gyerekek nem azért nézik a vadsággal átitatott meséket, mert ez tetszik nekik, hanem mert ezeknek a képsorai szinte félpercenként vizuálisan sokkolják őket. Nagy hiba összetéveszteni a különleges effektusok hatását a valódi figyelemmel.”

Dr. Ranschburg Jenő szerint ma már kevés szülő veszi a fáradságot, hogy megválogassa, milyen rajfilmet nézzen a gyermeke. A többség egyfajta „elektromos pórázként” használja a televíziót, mondván: az a jó, ha csöndben van a csemete. „Sokan ilyenkor szabadságra küldik az esztétikai érzéküket – jelentette ki a gyermekpszichológus. – Kevés már az olyan család, ahol megvásárolják a régi, klasszikus mesefilmeket.

Persze, ez is csak egy ideig jó, hiszen a mai világban új, aktuális gyerekközpontú mesék kellenének. Ilyen azonban ritkán készül.”
Hasonló véleményen van Csukás István író is. Szerinte a hazai rajzfilmek bántó hiánya nem is annyira pénztelenséggel, hanem inkább a nemtörődömséggel magyarázható. „Annak idején az összes jó magyar filmet el tudták adni külföldre, ez ma sem lenne másként – mondta. – Persze, egy igényes sorozat elkészítése legalább két-három év, miközben a közszolgálati adó élén az elnök személye szinte évente változik. Érthető, hogy mindenkinek egyszerűbb olcsón megvenni a külföldi rajzfilmet.

Annak idején én is folyamatosan rágtam a döntéshozók fülét, hogy folytassuk a Süsüt, de ők csak halogatták a döntést. Végül alapítottam egy céget, összeszedtem a pénzt és magam legyártottam a Süsüke kilenc epizódját. Azóta sok csatorna megvásárolta tőlem, de azért ez mégsem egy író dolga. Rengeteg ötlet és tehetség van ebben az országban, csak megrendelés kellene. Új, mai mesék nélkül ugyanis lassan a régieket is elfelejtik az emberek.”