Újra színen a magyar dráma

„Jó színház ott van, ahol jó dráma van". Ezt Vidnyánszky Attila, a Debreceni Csokonai Színház igazgatója mondta annak kapcsán, hogy az idén február 18. és 24. között a Drámaírók Kerekasztalával karöltve a cívis városban rendezik meg a Deszkát, a Kortárs Magyar Drámák Fesztiválját, amelynek keretében a jelen magyar drámaíróinak legjobb darabjai kerültek színre.

Vidnyánszky szerint az igazi cél az lenne, ha „a magyar dráma megteremtené színházát, illetve a színház a drámáját". A teltházas előadások azt bizonyítják, hogy ez már nem fantazmagória, hiszen a közönség soraiban van kereslet a  kortárs szerzők által írt darabokra. A Deszka – azaz a Drámaírók és Színházak Kerekasztala, illetve a Debreceni Színházi Kerekasztal elnevezésből rövidített fesztivál előadásait Békés Pál, Sultz Sándor és Németh Ákos válogatta, a szakmai programokat Tasnádi István állította össze. A fesztivál művészeti vezetője, Kiss Csaba szerint az utóbbi években már újra van miből válogatni a nézőknek is, hiszen egyre több értékes előadás születik hazai író műve alapján. Kiss Csaba – aki egyben a Drámaírói Kerekasztal ügyvivője is – úgy véli, a fordulat oka, hogy négy évvel ezelőtt a kulturális tárca beindította a Katona József-produkciós pályázatot a kortárs drámák születésének és bemutatásának az ösztönzésére.

„A pályázaton a nagyszínpadra kerülő előadásokra 3 millió, a kamaradarabokra kétmillió, a stúdióelőadásokra egymillió forint támogatás nyerhető el, míg a szerzők az ősbemutatók után félmillió, az újrajátszott darabokra pedig 250 ezer forint támogatást kapnak" – árulta el a drámaíró. A Katona József pályázat hatása, hogy míg öt évvel ezelőtt a magyar nyelvterületen tartott mintegy 400 bemutató közül csak 30-40 kortárs magyar dráma, addig manapság ez a szám 80-90-re nőtt, vagyis az összes előadás körülbelül 20 százaléka kortárs magyar szerzők tollából származik.

Ez még mindig roppant szerény a nyugat-európai, az angol, német, ír vagy akár lengyel, román, orosz, szerb színházi kultúrák saját bemutatószámaihoz képest, de igen markáns és tartósnak tűnő változás a rendszerváltás utáni 10-15 év szűkösségéhez mérve. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a pályázati pénzekből és a jogdíjakból megél a magyar nyelvterületen dolgozó, mintegy 100-120 rendszeresen játszott kortárs magyar drámaszerző, pláne az egy-két tucatnyi, színpadi szövegekkel próbálkozó, bemutatóra váró tehetséges fiatal. Általános tapasztalat, hogy drámaírásból – az emelkedő jogdíjak és pályázati támogatások ellenére sem lehet megélni, talán néhány gyakran játszott, olyan nagyszínházi előadásokat jegyző szerzőt kivéve, mint Spiró György, Tasnádi István, Egressy Zoltán vagy a műveit rendszeresen maga rendező Pozsgai Zsolt. A derékhad szépíróként, folyóiratok szerkesztőjeként, dramaturgként, műfordítóként vagy éppen tanárként dolgozik.

„Kétségtelen, hogy az utóbbi idők pezsgése minőségi változást hozott a szerzők elismertségében, hiszen minden évben bemutatnak legalább egy tucatnyi olyan magyar kortárs drámát, amelyet a szakma és a közönség is elismer" – tette hozzá Kiss Csaba, akinek a Veszedelmes viszonyok című Laclos-regényből írt darabját a Deszka Fesztivál közönsége is láthatta az Új Színház társulatának előadásában. A drámaíró szerint a kortárs magyar dráma emelkedő szakmai súlyát az is jelzi, hogy a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába válogatott 14 előadás közül öt kortárs magyar szerző műve volt.

Ám a külföldi áttörés egyelőre várat magára. Ennek nemcsak nyelvi vagy anyagi akadályai vannak, de nehezíti a helyzetet az is, hogy az újdonságra éhes nyugat szemében Magyarország már nem számít különlegességnek, politikai vagy szociológiai csemegének, mint a háborúból éppcsak kikeveredett Szerbia, vagy Oroszország, a maga felkavaró nyomorával, szenvedélyes meghasonlottságával.