A monoki példa

Ha teljes pálfordulásról nem is beszélhetünk, tény mindenesetre, hogy a Gyurcsány-kabinet álláspontjában jelentős változás következett be az úgynevezett „monoki modell” megítélése kapcsán. Mert bár a kormányzat ez ügyben megszólaló tagjai teljes mellszélességgel sohasem álltak ki a kis Borsod megyei település önkormányzatának azon elhatározása mellett, hogy tudniillik a rendszeres szociális segélyek kifizetését egyfajta kötelező közmunka-végzéshez kötik, hezitálásban és „királynőt megölni nem kell”-féle kijelentésekben nem volt hiány. Ami persze, valahol érthető is, hiszen – függetlenül attól, hogy ez ez eljárás sérti a szociális törvényt, s mint ilyet, a közigazgatási hivatal biztosan „elkaszálja” majd –a monoki példát más önkormányzatok is követték (így Ivád, Sárospatak, Drávapiski), nem is szólva a közvéleményről, amelynek nem elenyésző hányada érezte és érzi úgy, itt egy abszolút igazságos döntésről van szó, amelyet már jóval korábban meg lehetett (és kellett) volna lépni. Nem mellesleg talán éppen ez utóbbi volt az oka annak, hogy mind Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mind pedig Kiss Péter kancelláriaminiszter roppant visszafogottan, óvatosan – a Monokon történteket elítélő Tamás Gaspár Miklós szerint: képmutatóan – nyilatkozott meg az ügyben, mígnem aztán Szűcs Erika szociális miniszter világossá tette, hogy a kormányzat nem támogatja a monoki tervet.

Nála is sarkosabban fogalmazott azonban az államtitkára, Korózs Lajos, aki az országgyűlésben egy kérdésre felelve azt mondta, „...mélyen elítélem a monoki ügyet, úgy ahogy van, ha szabad ezt mondanom: szőröstül-bőröstül. Szinte nincs olyan paragrafusa ennek a rövid rendeletalkotásnak, amely ne lenne alkotmánysértő”. Nos, bár a kérdéses eljárás jogszerűsége valóban hibádzik, a dolog szemmel láthatóan megosztja az embereket, amiként a politikusok sem azonos módon látják a szükséges és lehetséges tennivalókat. Mert amíg Kósa Lajos debreceni polgármester azt fejtegette, hogy az önkormányzati vezetők szerint jogos elvárás, hogy a segélyezett is tegyen valamit azért a közösségért, ahol él, addig a szocialisták szegedi első embere, Botka László úgy véli, nem a segélyért munka, hanem a segély helyett munka elvét lenne szükséges alkalmazni. Magam különben azt gondolom, a politika aligha hagyhatja figyelmen kívül – hogy a liberális Béki Gabriella szavaival éljek – „...az erős társadalmi igényt az „ingyenélők” segélyeinek megkurtítására”, ugyanakkor az is igaz, hogy nem pártolhat jogszerűtlen megoldásokat. De erre szerintem nincs is szükség, lévén a szociális törvény jelenleg is módot ad a segély háromnegyed részének visszatartására (más kérdés, hogy alkalmazzák-e ezt), ha a rászoruló nem tanúsít együttműködést, azaz mondjuk nem vállalja azt a munkát, amelyre felkérik.

Egyébként pedig lesz lehetőség a korrekciókra, netán a jelenleginél szigorúbb szabályozás bevezetésére, miután a kormány az ősszel a T. Ház elé terjeszti a szociális törvény módosítására vonatkozó elképzeléseit. Addig lehet gondolkodni. Van min.