Ország-világ

2008.06.25. 17:46

Új blokkot építenek a Mátrai Erőműben

Az MVM beruházása felérhet a kecskeméti Mercedesével.

BAMA

A Magyar Villamos Művek (MVM) új céget hozna létre a Mátrai Erőmű bővítésére, amelyben többségi tulajdonos lenne, míg a fennmaradó rész a német RWE csoport és az Energie Baden-Württemberg Ag. között osztódna el, erősítette meg az MVM vezére a Népszabadságnak. De a pontos „tulajdoni torta” felosztásához további döntések szükségesek.

Az MVM szeretné a legnagyobb szeletet. Már többször felhívta a figyelmet a hazai termelői kapacitások bővítésének szükségességére. 2007-ben az Európai Bizottság engedélyezte, hogy az erőmű 47 millió euró értékű támogatást kapjon egy 800 millió euró költségű (200 milliárd forint), 400 megawattos lignittüzelésű blokk építéséhez. A szén-dioxid-kvóta kiosztását követően a német cég úgy vélte, már nem megtérülő számára a beruházás, így lemondtak a megvalósításról, inkább a megújuló energiaforrásokkal foglalkoznának.

Az MVM igazgatósága viszont pénteken a szénerőmű bővítésének lehetőségéről tárgyal. A jelenlegi tulajdonosi rendszert tekintve: a legnagyobb részt az RWE 51 százalék részvénnyel tudhatja magáénak. A villamosműveknek pedig huszonöt százalék plusz egy szavazata van a Mátrai Erőműben. Az új cégben teljesen megváltoznának a tulajdonosi erőviszonyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában