2008.09.30. 18:17
Emelnék a minimum ponthatárt
Nem romlik a felsőoktatás színvonala azzal, hogy a jelentkezők nagy többségét felvették valamelyik egyetemre, főiskolára.
Nem romlik a felsőoktatás színvonala azzal, hogy a jelentkezők nagy többségét felvették valamelyik egyetemre, főiskolára – hangoztatta tegnap az oktatási szakállamtitkár. Manherz Károly emlékeztetett, idén 480 pont volt a maximum ponthatár. A jelentkezők 60 százaléka 330–380 ponttal került be a felsőoktatásba, ami szerinte nem rossz arány. A 95 ezer hallgató mindössze 1,9 százaléka az, akit a minimum 160–200 ponttal is felvettek. A rektori konferencia a 160 pontos minimum határt a jövőben emelné, amit a tárca is támogat.
Manherz a Magyar Nemzet cikkére reagált, mely szerint gyakorlatilag mindenkiből egyetemista lett, aki idén felvételizett. Ennek okát a lap abban látta, hogy a jelentkezéskor még érvényben volt a tandíjtörvény, így csak az mert felvételizni, aki vállalni tudta a költségeket. Mindez a felsőoktatás színvonalának drámai eséséhez vezethet.
„A következő három évben mintegy 4,8 milliárd forint európai uniós pályázati forrás áll majd rendelkezésre nyelvoktatásra, ezen belül felnőttképzésre is” – jelentette be tegnap Hiller István miniszter.