„Vakondmustra”

Bár a szocialista párt elnöksége és parlamenti frakciója látszólag teljes mellszélességgel állt és áll ki Gyurcsány Ferenc mellett („a miniszterelnök személye nem lehet alku tárgya” stb., stb.), minden okunk meg lehet azt feltételezni, hogy a kormányfő mégsem érezheti olyan nagy biztonságban magát, másként ugyanis aligha nyúlt volna a pártkongresszus „fegyveréhez”, pláne meg nem ilyen puccsszerűen. A lépés Gyurcsány szempontjából teljesen logikus, hiszen az MSZP „talpasaitól” igen nagy valószínűséggel megkapja azt a támogatást, ami ez idő szerint szinte nélkülözhetetlen számára (így egy időre megint támadhatatlanná válik), másfelől meg abban is biztos lehet, hogy az általa felkínált alternatívák közül a párt legfőbb döntéshozó szerve melyikre mond majd igent. Az ugyanis nem kérdés, hogy a szocialistáknak fűződik-e bármilyen érdekük a Fidesz és a KDNP által szorgalmazott előrehozott választásokhoz, ahogy az sem túlzottan valószínű, hogy a kongresszus enged majd – Gyurcsány szavait idézve – „Fodor Gábor ultimátumának”, és a jelenlegi kormány helyett egy új kabinet felállítására tesz javaslatot. Így hát marad a harmadik út (amire egyébiránt Lendvai Ildikó frakcióvezető is utalt ma reggel a köztévében), hogy tudniillik megpróbálnak parlamenti többséget gründolni a kormányfő programjához, következésképpen az adótörvények, illetve a jövő évi büdzsé elfogadtatásához. A dolog már csak azért is izgalmas, mert Magyarországon kisebbségi kormány még nem nyújtott be költségvetést, ráadásul az (új) többség összekalapálása nem tűnik valami nagyon egyszerűnek. Igaz, megoldhatatlannak sem.

Bár a „parlamenti matek” során a legkülönfélébb számok röpködnek a levegőben, mi maradjunk most annyiban, hogy a szocialistáknak úgy négy-öt szavazat kell (már amennyiben ők maguk egységesen voksolnak) a költségvetés átszuszakolásához. És bár hagyományosan mindenki a liberálisoknál véli megtalálni – hogy Áder János kedves kifejezésével éljek – a „vakondokat”, korántsem biztos, hogy a pillanatnyilag többé-kevésbé egységes SZDSZ néhány képviselője nélkül nem lehet meg az ötven százalék plusz egy „igen”. Mert ha azt feltételezzük is, hogy a Fidesz teljes látszámban megjelenik majd a sorsdöntő ülésen (ne feledjük, ha páran  otthon maradnak, az éppen annyi, mintha a szocialistákat támogatnák), akkor is számos lehetőség marad. Így mindjárt a függetlenek, akik közül Gyenesei István önkormányzati miniszter voksa nem igazán okozhat fejtörést a „főnökének”, aki ráadásul a korábban a Fidesz színeiben politizáló Tóth Andrásban és Lengyel Zoltánban is bízhat, őket ugyanis a legnagyobb ellenzéki párt aligha indítja újra, ergo egy időközi választás számukra nem kevesebbet jelent, mint hogy az elveikért feláldozzák az állásukat, ezzel együtt pedig vagy másfél évi parlamenti jövedelmüket. No és persze ott van a Magyar Demokrata Fórum. Magam például egyáltalán nem zárom ki, hogy a szocialistáknak sikerül valamelyik fórumost is becserkészniük, meggyőzniük, megvenniük (nem kívánt rész törlendő), mondjuk amellé a Vas János mellé, akit a Schmuck Andor fémjelezte Tisztelet Társasága exportált az MDF 2006-os országos választási listájára. Nos, mint látható, végtelen számú variáció képzelhető el, jóllehet az is igaz, hogy ezek egyike sem afféle szépségdíjas megoldás. De hát hol vagyunk mi már attól, hogy a politikán a szépséget kérjük számon.