Holokauszt és szégyenpad

Nagyon úgy tűnik, a Magyar Szocialista Párt nemcsak afféle „ötletelésnek” minősítette Hiller István azon elgondolását, miszerint Magyarországon is szükség lenne a holokauszttagadás büntetésére, ugyanis Simon Gábor, a párt választmányának elnöke egy mai sajtótájékoztatóján azt közölte, az MSZP-frakció a jövő héten nemcsak kezdeményezi az országgyűlésben az erről szól törvényjavaslatot, hanem mindent meg is tesz majd azért, hogy a jogszabály még ebben a parlamenti ciklusban megszülessen. No, már most, ha eltekintünk Simon erősen patetikus és nem kevéssé hatásvadász szavaitól („ma újra csizmák menetelését hallani, jelszavakat skandálnak nyilas jelmezbe öltözött szörnyetegek, akik nyíltan vállalják a holokauszt tagadását”), kijelenthetjük, hogy a kormányzópárt elképzelésében semmi különleges sincs, lévén a holokauszttagadás (holokauszt-revizionizmus), amely az 1970-1980-as években bukkant fel, Európa sok-sok országában már jó ideje meglehetősen komoly bűncselekménynek számít, és ennek megfelőek a büntetési tételei is: a szomszádos Ausztriában például akár  20 év is kiszabható ezért, ám Litvániában és Németországban is 10, illetve 5 év szabadságvesztéssel fenyegetik az effajta nézeteket hirdetőket..., és akkor még egyetlen szót sem ejtettem arról a véleményről, amelyet egy jól ismert szakember fogalmazott meg, és amely szerint a magyar állam a nemzetközi jogot sérti azzal, hogy ezidáig még nem nem hajtotta végre a faji megkülönböztetés tilalmáról szóló 1965. évi egyezmény 4. cikkének rendelkezéseit, amelyek alapján büntetni kellene a holokauszttagadást.

Gyökeresen eltérő álláspontra helyezkedett azonban ebben a neuralgikus  ügyben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet, amely azt vallja, hogy bár a világtörténelem egyik legnagyobb tragédiája megtörténtének a letagadása hazugság, a tények meghamisítása, ami az áldozatok és a családtagjai érzékenységét joggal sértheti, ugyanakkor az ilyen beszédet „nem büntetni kell, hanem egyértelművé tenni, hogy aki ilyet mond, az kiírja magát a demokratikus közéletből”. Nos, ami azt illeti, számomra roppant szimpatikus a TASZ álláspontja, mert egyrészt teljesen elhibázottnak tartom azt a hazai gyakorlatot, amely az összes gondot egy-egy újabb törvény megalkotásával orvosolná (noha sokszor csak az a baj, hogy a meglévőket nem alkalmazzák következetesen), másrészt valóban az lenne célravezető, ha a legprimitívebb megnyilvánulások közé tartozna a holokausztról teljesen nyilvánvaló, a tényekkel köszönő viszonyban sem lévő hazugságokat terjeszteni, csakhogy ez utóbbi kívánalom napjainkban enyhén szólva is illuzórikusnak tűnik. Ha pedig innen nézem a dolgot, úgy a szocialisták által szorgalmazott (és – nem mellesleg – a többi parlamenti párt által sem elvetett) jogszabály szükségessége aligha vitatható..., már ha ez ügyben is nem akarunk azzon az európai „szégyenpadon” csücsülni, amelyen sok más ok miatt (gazdasági mutatók, korrupció, és így tovább) lassan-lassan bérelt helyünk van. És hát, nem hiszem, hogy a már amúgy is erősen megkopott hírnevünket ilyesmivel kellene „öregbíteni”.