Itt a VÉSZ-korszak?

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) a nevét akkor kezdte el megtanulni az ország, amikor is Szegeden, illetve Angyalföldön egy-egy épületbontási akció segítségével próbálták meg jobb belátásra bírni azon  építési fővállalkozókat, akik nem voltak hajlandóak kifizetni a szerződéses partnereiket. És bár a rendőrség határozott fellépésének köszönhetően Szegeden végül mégsem az addig ismeretlen szervezet csákányosaié lett a főszerep, tény, hogy a kívülállók nagyobb része számára is szimpatikus volt a VÉSZ elszántsága, nem különben a betyárvilág romantikáját idéző problémamegoldása. Teljesen más volt azonban a helyzet az egri kórház privatizációja kapcsán folyó – egészen a mai napig tartó – háborúskodás esetében, amikor is a szövetség amolyan fogadatlan prókátorként kísérelt meg beleszólni a két fél vitájába (függetlenül attól, hogy állításuk szerint az úgynevezett „kórházvédők” csapata kérte fel őket a közreműködésre), a kórház elfoglalásával, valamint a HospInvest-székház megszállásával fenyegetve (vagy zsarolva?) az egészségügyi intézmény új tulajdonosát. Ebből a nagy-nagy nekibuzdulásokból azután nem lett semmi, ellentétben azzal az e heti akciójukkal, amelynek során a VÉSZ megakadályozta egy lakás végrehajtás miatti elárverezését és a bajba került devizahitelesek kilakoltatását, mondván, a jövőben is minden eszközzel fellépnek majd a lakásmaffia azon képviselői ellen, akik a kölcsönt felvevő polgárok szorult helyzetét kísérlik meg kihasználni, továbbá azt megígérve, hogy ha rajtuk múlik, úgy senki sem veszíti el „jogszerűen elfoglalt, egyetlen otthonát”.

No, már most, hogy Magyarországon a legóvatosabb becslések szerint is több tízezer devizahiteles családot fenyeget a nehezen megszerzett lakás elvesztésének a réme, kétségbevonhatatlan tény, amiként persze, azzal a megállapítással is nehéz lenne vitába szállni, hogy ezeken az embereken segíteni kell. Mindazonáltal bármilyen rendjén valónak, sőt, támogathatónak is tűnik a VÉSZ elnökének az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában ismertetett terve, hogy tudniillik „bátor és fegyelmezett csapatok állnak készenlétben”, ugyanis itt „arra van szükség, hogy 40-50 férfi elkergesse a kilakoltató hóhérokat”..., nos, számomra egyáltalán nem vonzó. És hát, ami azt illeti, azokkal a hangzatos, ám célravezetőnek semmi szín alatt nem nevezhető kijelentésekkel sem tudok mit kezdeni, miszerint „innen üzenem az összes spekulánsnak, hogy nem lesz sétagalopp, és nem lesz egyetlen kilakoltatás sem Magyarországon”. Mivel nagyon nem szeretném, ha félreértenének, megismétlem, korántsem arról van szó, mintha érzéketlen lennék a fejük fölül a tetőt elveszítő emberek sorsa iránt (a mások bajából hasznot húzó keselyűket pedig kifejezetten rühellem), hanem arról a meggyőződésemről, hogy egy jogállamban a konfliktusokat csakis a jog eszközeivel lehet és kell kezelni, márpedig az az eljárás, amelyet a VÉSZ az említett esetben alkalmazott (és a jövőben is alkalmani kíván), sok mindennek nevezhető, csak éppen törvényesnek nem. Arról már nem is beszélve, hogy ezen az alapon 40-50 bátor férfi bárhonnan és bármikor elkergethené mondjuk a gáz- és villanyszámlást, a markát tartó főbérlőt, vagy éppen a bírságolni készülő adóellenőröket. Amely akciók show-nak ugyan nem lennének utolsók, ám megoldásnak mindenképpen.