2013.01.11. 06:45
A panaszosnak, úgy tűnik, nincs igaza
A hangos zenére és a bulik utáni szemétre panaszkodik Tenczlinger György. A bátaszéki férfi és néhány szomszédja a város központjában lévő szórakozóhely működésével kapcsolatban tett panaszt, ám úgy tűnik, a problémájukkal egyedül vannak.
A szóban forgó helyen havonta egy-két zenés estet tartanak. Szinyákovics László tulajdonos elmondta, hogy értetlenül áll a reklamáció előtt, hiszen soha, senki mástól nem érkezett még rosszalló megjegyzés az alkalmak miatt. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Tenczlinger Györgynek a korábbi működtetőkkel szemben is mindig volt valamilyen panasza. A jelenlegi tulajdonos, hogy elejét vegye az esetleges hangerőre vonatkozó bejelentéseknek, egy pécsi külsős céggel zajszint mérést végeztetett. A vizsgálat eredménye szerint a Szinyákovics László által működtetett decsi, sárpilisi és bátaszéki vendéglátó helyek közül az utóbbi felel meg leginkább a követelményeknek.
Dr. Puskásné dr. Szeghy Petra aljegyző szintén megerősítette, hogy a pincében kialakított szórakozóhely mérési adatai a jogszabályban meghatározott határértéken belül vannak. Arra is kitért, hogy egy ilyen jellegű panasz esetében birtokvédelmi eljárást kell indítani, ami bizony költségekkel jár. Az illeték 3000 forint, továbbá birtokvédelmi eljárásnál mindig a panaszosnak kell bizonyítania a vélt vagy valós igazát. Tenczlinger György és a többi bejelentő erre azonban nem hajlandó.
Ám az is kétséges, hogy sikerrel járnának-e ez ügyben. Farkas András közterület-felügyelő, a Polgárőr Egyesület vezetője ugyanis elmondta, hogy az éjszakai szolgálatok során eddig nem tapasztaltak kirívó esetet. A szemeteléssel kapcsolatosan elárulta, az általános iskola mögötti területen időnként valóban előfordul szemét, de azt a köztisztaságiak mindig rövid időn belül eltakarítják.