kedveljük egymást

2017.09.29. 12:46

Orbán Viktor: Lezártuk a konfliktust a holland miniszterelnökkel

A Hollandiába akkreditált magyar nagykövet visszatérhet Hágába.

Az EU soros elnökségét betöltő Észtország fővárosában rendezik meg az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját. A tanácskozásra érkezve a magyar miniszterelnök közölte: beszélt Mark Rutte holland miniszterelnökkel. „Le is zártuk a két ország közötti konfliktust, kedveljük egymást tulajdonképpen, és egyetértünk nagyon sok kérdésben” – fogalmazott.

Ezt követően a Szijjártó Péter közölte: arra utasította a hágai magyar nagykövetet, hogy szombaton térjen vissza állomáshelyére.

Hollandia fontos partnere Magyarországnak, a két ország közötti együttműködés hatékony, ebbe a kapcsolatba azonban semmiképpen sem fér bele a másik ország és a terroristák közötti párhuzam – emlékeztetett a külügyminiszter . Hozzátette: „örülünk annak, hogy ezt a holland kormány is belátta”.

Korábban Gajus Scheltema, leköszönő budapesti holland nagykövet a 168 órának adott interjúban azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”. Erre reagálva Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter tanácskozásra hazarendelte Hollandiából a magyar nagykövetet, és bocsánatkérésre szólította fel Hollandiát. Ez ugyan nem történt meg, de Bert Koenders holland külügyminiszter elhatárolódott Gajus Scheltema kijelentésétől. Szeptember elején Magyarországra érkezett René van Hell, az új holland nagykövet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában