búcsúzik tőle Amerika

2018.08.24. 20:34

Abbahagyták az agydaganattal küzdő John McCain gyógykezelését

Orvosai a gyógyíthatatlan beteg amerikai szenátor kérésére hagytak fel a terápia folytatásával. A hírt McCain családja jelentette be.

A 81 éves szenátort egy éve kezelték az agydaganat gyógyíthatatlan és agresszív formájával, glioblasztómával.

„A betegség előrehaladása és az életkorával járó elkerülhetetlen öregedési folyamat meghozta az ítéletet. Szokásos eltökéltségével John McCain úgy döntött, hogy abbahagyja az orvosi kezeléseket” – olvasható a család közleményében. A kommüniké nem tesz ugyan említést a politikus jelenlegi egészségi állapotáról, de az amerikai sajtóban máris megjelent kommentárok rámutatnak:

a kezelés leállítása azt jelenti, hogy a beteg kilátásai reménytelenek, a politikusnak csupán hetei lehetnek hátra.

Mind McCain szenátor felesége és lánya Twitter-bejegyzésben köszönte meg a közvéleménynek az aggódást és a támogatást.

John McCain nem mondott le a szenátori megbízatásáról, de tavaly december óta már nem vett részt a törvényhozási munkában, napjait arizonai otthonában és kórházban töltötte. 2018. májusában „A nyughatatlan lobogás” (The Restless Wave) címmel memoárt jelentetett meg.

A katonacsaládban született McCain először vadászpilóta volt, majd a vietnami háborúban megsebesült és hadifogságba esett. Öt év múltán, a háború végén szabadult ki, és a hadifogság – elemzők szerint – meghatározta későbbi politikusi karrierjét. Így például ellenezte a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) terrorizmussal gyanúsítottakon alkalmazott kínzásos kihallgatási módszereit is.

„John McCain megtestesíti azt, hogy mit jelent a haza szolgálata” – nyilatkozta Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában