Álláspontok

2022.10.21. 08:51

A Jobbik és a DK is a szankciók mellett áll

A Fidesz szerint a baloldalt nem érdekli a magyar emberek véleménye.

Gyöngyösi Márton a Jobbik szolnoki kampányzáró rendezvényén 2019. május 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Az MTI-nek a Fidesz úgy fogalmazott, alighogy elkezdődött a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció, „Gyurcsány és tagozatai máris betámadták”. A kormánypárt szerint a baloldal azért teszi ezt, mert az energiaszankciók pártján áll, és nem érdekli őket a magyar emberek véleménye - olvasható a Magyar Nemzet cikkében

„Gyurcsányék többször világossá tették, hogy réges-régen elzárták volna a gáz- és olajcsapot, amivel nemhogy rezsicsökkentés nem lenne, de az ország energiaellátása is veszélybe került volna” – írták. Jelezték, a konzultáció célja, hogy a kormány kellő erővel tudja képviselni álláspontját, és elérje, hogy a brüsszeli elit ne újabb energiaszankciókat vezessen be, hanem vizsgálja felül a válságot okozó szankciókat, ezért mindenkit arra kérnek, hogy töltse ki a konzultációt.

A baloldal mellett a most épp konzervatív Jobbik elnöke is a szankciók mellett érvel. Gyöngyösi Márton közösségi oldalán azt írta, nem szabad engedni, hogy Oroszország megkerülje a szankciókat, melyekre szükség van ahhoz, hogy megállítsák „az agresszort: Oroszországot”. Hozzátette, „itt az ideje annak, hogy megfelelő válaszlépéseket helyezzünk kilátásba azon országok részére is, amelyek technikai és katonai együttműködésben vesznek részt Moszkvával”. 

A Jobbik elnökének szavai azért is érdekesek, mert 2015-ben a 444.hu-nak adott interjújában még arról beszélt, hogy 

"amikor már hadgyakorlatok folynak a szomszédságunkban, amikor már támadórakétákat telepítenek Lengyelországba és Romániába, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy a NATO oldalán garantált vagy vélt biztonságért cserébe megéri-e belesodródnunk egy olyan konfliktusba, amihez semmilyen érdekünk nem fűződik. Egy ilyen konfliktusban a magyar érdeket elég nehéz azonosítani. Nekünk itt egyetlen érdekünk lehet, hogy ne sodródjunk háborúba. Ezért kell elgondolkodnunk azon, hogy NATO-tagnak lenni jelen pillanatban előny-e a számunkra vagy púp a hátunkon".

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában