Összefogás

2024.02.07. 13:09

Több mint 600 ezren csatlakoztak az ökumenikusok adventi adománygyűjtéséhez

Mintegy 380 millió forintot sikerült összegyűjteni 52 nap alatt.

MW

Lehel László elnök-igazgató a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtésének összesítéséről tartott sajtótájékoztatón a Várkert Bazár YBL6 Művészeti Terében 2024. február 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: amellett, hogy minél több családnak igyekeznek szebbé tenni az ünnepeket élelmiszersegély-csomagokkal, melegételosztásokkal, tüzelővel, gyermekprogramokkal, az adománygyűjtés arra is szolgál, hogy megadja a támogatást ahhoz, hogy a segélyszervezet egész évben ott lehessen a nélkülözők és bajbajutottak mellett a szociális intézményeiken, esélyteremtő programjaikon keresztül.

Hangsúlyozta: a segélyszervezet célja nemcsak az adományok gyűjtése, hanem a komplex segítségnyújtás. Mindennél fontosabb, hogy "az esélyteremtésben részt vegyünk" - fűzte hozzá.

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója ismertette:

 52 nappal az év vége előtt indították az adventi gyűjtést, immár 28. alkalommal. A 1353-as adományvonalat - ahol egy hívás 500 forint felajánlást jelentett - 250 ezer alkalommal tárcsázták, így itt több mint 125 millió forint gyűlt össze.

Pálinkás Zsolt, a gyűjtésben 14. alkalommal részt vevő Tesco vezérigazgatója elmondta: a vásárlók 250 forintos adományt tudtak megvásárolni a kasszáknál, ezt csaknem 330 ezer alkalommal tették, ami 44 százalékkal több, mint a tavalyi gyűjtésnél volt. A Tescónál 82 millió forintot gyűjtöttek össze, amit a vállalat kiegészített 85 millió forintra. Pálinkás Zsolt kiemelte: büszke arra, hogy ilyen gazdasági helyzetben az emberek oda tudnak állni egy jó ügy mellé.

Az ökumenikus segélyszervezet gyűjtését segítette az MBH Bank is. Kutas István, a bank kommunikációs ügyvezető igazgatója a rendezvényen felidézte: tavaly májusban kötöttek hároméves stratégiai együttműködési megállapodást a segélyszervezettel. A bank és a Mastercard összefogásával a december 4. és 31. közötti bankkártyás vásárlások után a bank összesen 50 millió, a Mastercard pedig 15 millió forinttal járult hozzá az adománygyűjtéshez.

LEHEL László
Boris Martinovic, a Mastercard kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója (j) átadja a cég hozzájárulását jelképező táblát Lehel Lászlónak, a segélyszervezet elnök-igazgatójának a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtésének összesítéséről tartott sajtótájékoztatón a Várkert Bazár YBL6 Művészeti Terében 2024. február 7-én
Fotó: Purger Tamás / Forrás: MTI

Boris Martinovic, a Mastercard kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója Magyarországon és Szlovéniában fontosnak nevezte azt, hogy kezd magától értetődővé válni, hogy a nagy cégek beállnak a társadalmat segítő szervezetek, kampányok mögé. Jelezte: a Mastercard számára kiemelt jelentőségű, hogy ne csak a kampányokban vegyenek részt, hanem folyamatosan gondolkodjanak azon, hogyan tudnának még többet tenni a társadalomért és hosszú távon ott lenni a szervezetek és kampányok mögött.

A köszönetmondó sajtótájékoztatón jelen voltak az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetei, valamint az adománygyűjtéshez csatlakozó szervezetek képviselői. Lehel László megköszönte minden támogatónak, vállalati és médiapartnernek, továbbá a magánadományozóknak és önkénteseiknek az adománygyűjtésben való részvételt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában