Sport

2011.05.19. 05:49

Huszonnégy érmet hoztak el a diákolimpiai döntőről

Rajka adott otthont nemrég az országúti kerékpáros diákolimpiai döntőnek.

TEOL

Pénteken az időfutam, szombaton a mezőnyversenyek zajlottak az igazolt és nem igazolt, 9 évestől a 18 éves korú kerékpárosok számára. Tolna megyéből főleg Szekszárd, Tamási és Bonyhád iskolái képviseltették magukat és a legtöbb érmet el is hozták a Kisalföldről.

Az összetett éredményekkel együtt 9 aranyat-, 8 ezüstöt- és 7 bronzérmet szereztek, az értékes 4-6. helyezések mellett. A legkiemelkedőbb eredményeket Nagyernyei Bence, Fábián Ábel, Tornyai Richárd, Istlstekker Zsolt, Varga Péter, Borsos Áron és Schneider Sebestyén produkálták, kettő, illetve három számban elért érmes helyezésükkel.

Az országos diákolimpiai döntő eredményei. Fiú, amatőr, II. korcsoport, mezőnyverseny, 5 km: 3. Szabó Levente (Gyakorló Ált. Isk.). Összetett verseny: 4. Szabó L. IV. kcs., mezőnyverseny, 24 km: 1. Tornyai Richard (I. Béla Gimnázium), 5. Takács Krisztián (Garay Ált. Isk.). Időfutam, 10 km: 3. Tornyai R., 4. Szabó Patrik (Gyakorló Ált. Isk.). Összetett verseny: 2. Tornyai R., 5. Szabó P. Igazolt, II. kcs., időfutam 5 km, mezőnyverseny, 5 km és összetett verseny: 2. Borsos Áron (Baka I. Ált Isk.), 3. Schneider Sebestyén (Gyakorló Ált. Isk.). Mezőnyverseny 5 km: 4. Kertész István (Würz Á. Ált. Isk.). Időfutam 5 km és összetett verseny: 5. Kertész István (Würz Á. Ált. Isk.). III. kcs., mezőnyverseny 10 km és összetett verseny: 1. Istlstekker Zsolt (Baka I. Ált Isk.).
Időfutam 5 km: 2. Istlstekker Zs. Időfutam 5 km, mezőnyverseny 10 km és összetett verseny: 4. Hanák Viktor (Würz Á. Ált. Isk.). IV. kcs., időfutam 5 km és összetett verseny: 1. Fábián Ábel (Arany J. Ált. Isk.). Időfutam 5 km: 5. Nagy Olivér (Dienes V. Ált. Isk.), 6. Molnár Gábor (Dienes V. Ált. Isk.). Mezőnyverseny 24 km: 2. Fábián Ábel (Arany J. Ált. Isk.), 3. Molnár Gábor (Dienes V. Ált Isk), 6. Nagy O. Összetett verseny: 4. Molnár Gábor (Dienes V. Ált. Isk.), 6. Nagy O. V. kcs., időfutam 5 km, mezőnyverseny 24 km és összetett verseny: 1. Nagyernyei Bence (Szent László). Mezőnyverseny 24 km: 3. Kiss Máté (I. Béla Gimnázium), 4. Tischlér Krisztián (Gimnázium Tamási). Összetett verseny: 4. Kiss M., 5. Tischlér K. VI. kcs., mezőnyverseny 24 km: 1. Varga Péter (Gimnázium Tamási). Időfutam 10 km és összetett verseny: 2. Varga P. Lány, igazolt, V. kcs., mezőnyverseny 10 km: 4. Kolocz Lilla (Gimnázium Tamási). Időfutam 5 km és összetett verseny: 6. Kolocz L.

Címkék#Elismertek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!