Sport

2014.11.21. 15:22

Felmondta a paksi klub névhasználati szerződését az MVM

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a jövőben nem kívánja névadóként támogatni az NB I-es paksi futballklubot. A hírek szerint azok a dunaújvárosiak kapják a pénzt, akikkel éppen szombaton játszanak bajnokit Fiola Attiláék.

Rónai Gábor

Kiverte a biztosítékot Pakson a HVG-ben megjelent írás, miszerint az MVM a jövőben nem kívánja támogatni az élvonalban szereplő paksi futballcsapatot. A lap szerint a főszponzor kivonulásával ellehetetlenülhet az atomvárosi együttes, amennyiben „a költségvetés több mint felét adó szponzori támogatás megszűnik”. Az újság szerint a kormánypárt így áll bosszút a focicsapaton, amiért az októberi önkormányzati választáson nem a Fidesz színeiben induló Kozmann György, hanem Süli János, a Paksi Atomerőmű Zrt. korábbi vezérigazgatója, az egyesület volt szakosztályelnöke lett a befutó a polgármesteri székért zajló harcban. Lapunk természetesen megkereste Haraszti Zsoltot, a klubot működtető Paksi FC Kft. ügyvezetőjét, aki nem szerette volna kommentálni a HVG értesüléseit. A klubhoz közel álló informátorunk azonban elmondta, nagyjából az éves költségvetés tizenöt százalékát veszítheti el a klub, azzal, ha a Magyar Villamos Művek Zrt. nem folyósítja a jövőben a szerződésben szereplő összeget (az MVM-cégcsoport döntéseitől is függ, hogy mi lesz a klub jövője).

Az egész ügy pikantériája, hogy a támogatást állítólag a dunaújvárosi futballklub kapná, amellyel éppen szombaton, a kohászvárosban vív bajnokit a paksi egylet. Egyúttal történelmi is lesz a 16 órakor kezdődő találkozó, hiszen a két csapat még nem találkozott az NB I-ben. Amikor a Dunaújváros fénykorát élte, akkor a Paks még az NB III-ban szerepelt, a zöld-fehérek 2006-os feljutásakor pedig a holnapi rivális a megyei osztályokból próbált meg utat törni magának a legjobbak felé. Ami az erőviszonyokat illeti: a papírforma alapján a tabellán harmadik helyen álló paksiak sikerére fizetnének kevesebbet a fogadóirodák, még az MVM-es „ügy” kirobbanása ellenére is meglepő lenne, ha a 15. helyen szerénykedő újvárosiak meglepetést okoznának...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!