2017.05.23. 14:40
A prológgal rajtol el csütörtök este a 43. Gemenc Nagydíj!
Hosszú idő után ismét a hagyományos hegyi időfutam vezeti fel az eseményt.
Az ország legrégebbi – és talán nem elfogultság kijelenteni, hogy a legnépszerűbb – bringaversenye 2008 után szerepel a nemzetközi szövetség, az UCI naptárában, ami azt jelenti, hogy értékes ranglistapontokért teker majd a mezőny (az induló csapatokról és versenyzőkről szerdai számunkban olvashatnak).
Három perc és negyvenhat másodperc. A mai napig él a rekord, amelyet 2001-ben Arató Dávid állított fel a hegyi időfutamon. A szekszárdi kerekes az olasz Fausto Coppi profijaként „tért haza”, s nemcsak a prológot nyerte meg, de összetettben is ő bizonyult a legjobbnak. Aztán 2002-ben megvédte címét – ma az Egyesült Államokban él családjával.
A prológ mindig is közkedvelt volt a szekszárdi bringások körében: a később éveken át a verseny szervezőjeként bizonyító Steig Csaba 3:52 percet tudott teljesíteni a „hegyen”, Madaras Zoltán 3:53-at repesztett (2008-ban), a legendás Sajó Péter pedig 3:56-os eredménnyel írta be a nevét a verseny történelmébe.
Hogy az idei indulók közül képes lesz-e valaki megdönteni a csúcsot, arra nem lehet még tippelni sem.
Csak az biztos, hogy a prológra – amelyet a Szekszárdi Sportközpont Kupáért rendeznek – csütörtökön este kerül sor, az első bringás 18 órakor vág neki a Béla tér – Munkácsy u. – Bródy Sándor u. – Kurta utca u. – Kálvária kilátó közötti két kilométeres távnak. Az utolsó kerekest fél nyolckor indítják a bírák, az eredményhirdetést a tervek szerint 19.45-kor tartják.
Az első országúti szakasz a Tarr Kupáért pénteken fél négykor rajtol a Garay térről (132 kilométer), a második, egyben záró etap pedig szombaton egykor vág neki a Sárköznek (105 km).