Liverpooli álom

Úgy negyvenöt-ötven évvel ezelőtt a külföldi fociról sportnapilapunkban olvasható vagy a tévében látható tudósításokat barokkos túlzás lett volna rendszeresnek titulálni. A nagy attrakciókról, mint a Bajnokcsapatok Európa Kupája vagy az Európa- és a világbajnokság, azért a magyar tévé is beszámolt. Sőt, néhány alkalommal még a világ leghíresebb kupadöntője, az angol is képernyőre került. Éppen ezért minden lehetőséget megragadtam, hogy a labdarúgás nemzetközi porondján történtekről valahogy pluszban tájékozódjam.

Emlékszem, minden kedden lementem a közeli újságoshoz, hogy megvegyem a „legfrissebb” France Footballt. Mivel a gimiben németet tanultam – a kötelező orosz mellett –, a gall heti sportmagazinban írottakból egy kukkot sem értettem… De a fene bánta. Szerencsémre, a „francia” számok semmiben sem különböztek a „mieinktől”, így az eredmények terén abszolút képben lehettem. Ám tartozom egy vallomással. Amióta benőtt a fejem lágya, a Liverpoolnak drukkolok, és a focimagazinban még a vörösökről is „olvashattam”. Ennek is úgy negyven-negyvenöt esztendeje.

Először talán a fantasztikus szurkolótáboruk fogott meg.

És az, hogy az angol csapatok közül az övék nyerte a legtöbb BEK-et, illetve Bajnokok Ligáját. Sőt, egy ideig a Mersey-parti gárda volt a rekordbajnok is.

A friss hírekért zajló küzdelmem a honi sportújság átalakulásáig, a tévécsatornák focivilágra nyitásáig elkísért.

Idővel magam is kijutottam az Anfield Roadra. A kötődésem, ha lehet, még szorosabb lett a Poolhoz. Az ott uralkodó hangulat semmi mással össze nem hasonlítható. Ám közben kezdtem valamit megérteni (?) vagy megérezni. A kikötővárosban a bajnoki cím megszerzése annál is fontosabb, mint hogy a csapat fölüljön az európai futball trónjára. A Premier League kezdete óta ugyanis a vörösök nem nyertek még aranyérmet. Öt-hat évvel ezelőtt megvolt az esélyük, de azt akkor – drámai körülmények között – elszalasztották. Most ismét ott állnak a lehetőség kapujában. A liverpooli álmokat az a Manchester City foszlathatja szerte, amelyik tavaly száz ponttal nyert bajnokságot, és a vesztett pontok tekintetében most is eggyel jobban áll. Viszont várt rá a manchesteri városi rangadó. Ezért hát szerda este a Liverpool örök riválisáért, a Unitedért szorítottam. Sajnos hiába. A City győzött, és vezeti a PL-t. Így búfelejtőnek meghallgattam a Liverpool „himnuszát”, a You’ll Never Walk Alone-t…

Mert, mint tudjuk, bajnokságot egypontos előnnyel is lehet nyerni…