Sztárvilág

2010.04.21. 09:42

Som Lajos: Révész tett tönkre!

Az évek óta betegeskedő zenész állítja: az tette be neki végleg a kaput, amikor Révész Sándor gyakorlatilag kitiltotta a Piramis együttes 2006-os nosztalgiakoncertjéről.

Kiskegyed Online

Az elmúlt két és fél évben Som Lajos, a Piramis együttes egykori basszusgitárosa kórházról kórházra vándorolt. A család kérésére sem pontos tartózkodási helyéről, sem egészségi állapotáról nem tudhat meg semmit a nyilvánosság. Most azonban az egyik napilap munkatársa összefutott vele a Nyírő Gyula Kórház büféjében, ahol a pszichiátriai osztályon kezelik.

[caption id="" align="alignleft" width="380"] Sokak szerint Som Lajosnak a vádaskodás helyett inkább önvizsgálatot kellene tartania.
[/caption]

„Kórházból kórházba szállítanak, pontosan nem is tudom már, épp mivel kezelnek. Állítólag nem meghatározott mozgásszervi problémákkal..." Majd hozzátette: az együttes frontembere, az énekes Révész Sándor felelős elsősorban az állapotáért. Ugyanis szerinte az tette őt pszichésen tönkre, hogy a Piramis 2006-os nosztalgiakoncertjén csak három szám erejéig léphetett színpadra.

Révész folyamatosan hangoztatta: fogadjam el, eljárt felettem az idő, roncs vagyok, és leégetem a zenekart, ha fent maradok a színpadon! Az említett lap online kiadásában az együttes egy másik tagja, Závodi János gitáros is megerősítette a történetet. „Az egész botrány kirobbantója Révész Sándor volt, aki az egyik próbán csúnyán összeveszett Som Lajossal; egy nagyon régi, évtizedekkel ezelőtti vitájukat kezdte elölről. Az összeveszésük után Révész elrohant, és két hétig meg sem jelent a próbákon. A Piramisban mindig ő volt a hisztérika, de ez már mindenkinek sok volt. Kitalálta, hogy legyen buli Som Lajos nélkül... Majd amikor tiltakoztunk, akkor azt mondta, válasszunk, vagy ő, vagy Som, vele nem lép fel. Mindezt két nappal a dupla koncert előtt! Végül a szervezők győzték meg, de onnantól egyfolytában alázta Lajost, ahol tudta, pedig ő már épp kezdett rendbe jönni... Ezt Révész tolta el, sajnos nem lehet ezt szépíteni, ő a ludas abban, hogy a barátom két és fél éve nem tud meggyógyulni! Pedig annyi tervünk volt...

Részletek a Kiskegyed magazinban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!