2024.03.05. 11:45
Rengetegen gyűjtik a csodaszert! Ti szoktátok? (videó)
Igazi kiránduló idő várt a Szekszárd környékén élőkre vasárnap, ezt pedig sokan ki is használták. A medvehagyma szezonja a korábbi évekhez képest 2024-ben korábbra tolódott. A különös jelenséget rengetegen használták ki, és indultak el a települések környéki erdős területekre.
Közel tucatnyi autó parkolt Szekszárd és Szálka között egy sokak által kedvelt medvehagyma gyűjtőhelytől néhány száz méterre vasárnap kora délután. Az idén a szokottnál korábban, már február közepén elkezdődött a medvehagymaszezon, ez pedig szó szerint tömegeket vonz a természetbe.
– Fontos tudni, hogy továbbra is az állami erdőben – nem védett területen – csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta fejenként 2 kiló mennyiségű gomba, gyógynövény – így medvehagyma-levél is – gyűjthető külön engedély nélkül - hangsúlyozta néhány napja a kiadott közleményében a Mecsekerdő Zrt.
A medvehagyma egy finom és aromás növény, amelyet kertünkben vagy otthonunk körül is megtelepíthetünk. Sajnos szezonja igen rövid, így érdemes rá azonnal lecsapni, hiszen rengeteg féle ételt készíthetünk belőle, rendkívül egészséges, és nem utolsó sorban élénkzöld levelei igen mutatósak is.
Teol.hu videó
- Szüreti mulatság ovis módra: kicsiben is nagy élmény (videóval)
- A brémai muzsikusok színre léptek (videó és galéria)
- Teret neveztek el róla, és szobrot állítottak neki (videó)
- Báta van leginkább veszélynek kitéve, itt jövő hét elején tetőzhet a Duna (videó)
- Így zajlott Bódog Dániel keresése (videó)