Ez lehet az oka

2023.04.26. 06:00

Egyelőre nem sikerült „felébreszteni” a téli álmát alvó kínai marsjárót

A Mars homokja és a felhalmozódott por okozhatja, hogy egyelőre nem sikerült életre kelteni a 2022 májusa óta „téli álmát alvó” kínai marsjárót – közölte a küldetés illetékese kedden, először törve meg a csendet a rover túl hosszúra nyúlt leállásával kapcsolatban.

MTI

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) által közreadott, és egy távirányítású kamera által készített felvétel a Csu-Zsung marsjáróról és az űrszondáról levezető rámpáról a Marson 2021. június 11-én

Forrás: MTI/EPA/CNSA

A Csu-zsung motoros rovernek, amely a kínai tűzistenről kapta a nevét, tavaly decemberben kellett volna felébrednie az alvó üzemmódból. A leállásra azért volt szükség, mert 2022 májusában, a marsi tél beköszöntével a csökkenő napsugárzás miatt nem lett volna elegendő energiája a működéséhez.

Időközben azonban feltehetően annyi por és homok lepte el a rovert, hogy emiatt nem tud energiát felvenni és nem képes életre kelni – idézte kedden a kínai állami televízió Csang Zsung-csiaót, a kínai Mars-misszió vezetőjét.

Csang elmondta, hogy ha az eredetileg feltételezettnél 20 százalékkal több por borítja a napenergia-meghajtású rover napvitorláit, nem termelődik elegendő áram, a határérték 30 százalékos túllépése esetén pedig már csak akkor érhető el a szükséges áramtermelő kapacitás, amikor a nap a legerősebben süt. Negyven százalékkal vastagabb porlepel esetén a berendezést többé nem lehet életre kelteni – mondta.

A NASA Mars körül keringő szondájáról küldött képek szerint a kínai rover szeptember óta nem mozdult.

A 240 kilogrammos Csu-zsung, amelyet hat tudományos műszerrel, köztük egy nagyfelbontású topográfiai kamerával szereltek fel, a bolygó talaját és légkörét tanulmányozta 2021. májusi landolását követően. A napenergiával működő rover talajradarral kereste nyomait az ősi életre utaló jeleknek, köztük a jégnek vagy víznek.

A Csu-zsung 358 napig folytatott kutatásokat, és 1921 métert tett meg a Mars felszínén – mondta el a küldetés vezetője, kiemelve, hogy eredetileg három hónapra tervezték a rover működését.

A kínai marsjárón kívül jelenleg két rover működik a Marson: a NASA Perseverance és Curiosity marsjárója, előbbi több mint két éve, utóbbi pedig több mint egy évtizede végez kutatásokat.

A kínai marsjárót szállító öttonnás, legénység nélküli Tienven–1 – Kérdések a mennynek – nevű űrszondát 2020. július 23-án indították útnak, és 2021. február 10-én állt Mars körüli pályára. A Csu-zsung 2021. május 15-én landolt az Utopia Planitia síkságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!