Egyedülálló technikával

2020.06.21. 15:10

Nyolcvanhat éve jelzik a balatoni vihart

Kevesen tudják, hogy a Balatonnál sárga és piros rakéták fellövésével kezdődött 1934-ben a viharjelzés, akkoriban a mólok végén álló árbocra helyezett kosár le-föl mozgatása is figyelmeztetett az erős széllökésekre, majd a megnövekedett igényekre 1988-ban távvezérelt fényjelzőrendszer váltotta fel az idejétmúlt rakétás-kosaras technikát.

Fonyód, 2014. július 11. A Balatoni Vízirendészet Fonyódi Rendõrõrs rendõrei járõröznek a Balatonon a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülõ vitorlásverseny sérült hajói után kutatva Fonyód és Badacsony között 2014. július 11-én. MTI Fotó: Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A balatoni viharjelzés múltjáról és jelenéről a Siófoki Obszervatórium vezetője, Horváth Ákos beszélt a Magyar Nemzetnek.

A balatoni vízi élet első világháborút követő megélénkülése, és ezzel együtt a tavat felkorbácsoló, gyakori viharok okozta szerencsétlenségek számának évről-évről történő emelkedése késztette arra Hille Alfréd repülőezredes-meteorológust, hogy kezdeményezze a kormánynál a viharjelzés megindítását. Az akkori kabinet indokoltnak tartotta a természeti veszélyhelyzet megelőzésére tett javaslatot, így 1934. július 8-án megindulhatott a balatoni viharjelzés – idézte a kezdeteket Horváth Ákos, a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.

Egyedülálló technika

„Több éves kísérletezés után 1988-ban az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság kezébe és a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület működtetésébe került a meteorológia szolgálat mérésein alapuló jelzőrendszer. A tó körül elhelyezett szélmérő készülékek mellett a nyári időszakban három speciális műszer is végez méréseket, közülük az egyik a tó középpontjából küldi az adatokat a siófoki kikötő mellett magasodó toronyba” – ismertette. Ezeket a 1957-ben létrehozott Siófoki Viharjelző Obszervatóriumban a nap 24 órájában, nagy teljesítményű, speciális számítógépekkel dolgozzák fel. A szakember kiemelte:

a Dunántúlon, ezen belül a Balaton térségében a siófoki az egyetlen olyan obszervatórium, amely több mint 60 éve változatlan környezetben végzi munkáját.

„Az onnan kikerülő adatsorok nemcsak a Balatonra, hanem az egész országra nézve tükrözik a klímaváltozás hatásait, és ezzel nagyon sok fontos információt szolgáltatnak a döntéshozók számára” – fejtette ki Horváth Ákos.

Applikáción is működik

Mint mondta, a viharjelzés alapvetően a fürdőzők, horgászok, vízi sporteszköz-használók és a balatoni hajózás biztonságát szolgálja, emellett rendkívül fontos információkhoz juttatja a vízi rendezvények, Balaton-átúszás, vitorlásversenyek rendezőit is. A kérdésre, hogy a korszerű infokommunikációs eszközökkel hozzájuthatunk-e aktuális, pontos és aktuális meteorológia tudnivalókhoz, elmondta: napjainkban egyre nagyobb szerepet kapnak a viharjelzéssel kapcsolatos mobiltelefonos alkalmazások.

Az Országos Meteorológia Szolgálat által kifejlesztett OMSZ-METEORA Android és iOS telefonokra letölthető alkalmazásának különleges előnye például az, hogy nemcsak a viharjelzést, hanem az aktuális időjárásjelentést is első kézből teszi hozzáférhetővé.

„Ma már minden vízre szálló hajós, horgász, vízibicikli-kölcsönző, illetve strandvezető mobilkészülékén ott kell, hogy legyen az alkalmazás”

– figyelmeztet a Balaton főmeteorológusa.

„Nagyjából 300 ezer fürdőző van a Balatonon a főszezon egy-egy napján, ennyien lehetnek a vízben vagy a vízparton, vagyis ekkora a tó napi humánterhelése” – ezt már a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője mondta a lapnak. Horváth László rendőr ezredes határozottan állítja: az OMSZ-nak, ezen belül a Siófoki Viharjelző Obszervatóriumnak vitathatatlan érdeme, hogy a Balatont ma a kontinens egyik legbiztonságosabb szabad vizeként emlegetik.

Sűrű felvillanások

A legnagyobb, és a többi nagy tavunkon a viharjelzés április 1-jén kezdődik és október 31-én ér véget. A Balaton körül álló fénytornyok lámpáinak percenként 45 felvillanása óránként 40-és 60 kilométeres szél közeledtét jelzi, de másodfokú viharjelzéskor, azaz óránként 60 kilométeres vagy azt meghaladó szélsebesség érkezését jelezve a fényjelző készülék 90-szer villan fel. Utóbbi esetben – kivéve a vitorlásokat – minden vízi járműnek, vízi strandjáték használónak, fürdőzőnek, horgásznak el kell hagynia a vizet. A Balaton időjárásáról részletes információ a www.met.hu oldalon is rendelkezésre áll.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!