Életmód

2010.09.07. 08:24

Dilemma: Eltitkolhatom, ki a gyerekem apja?

Hat éve élek a férjemmel, és négy évig nem sikerült gyereket szülnöm. Mindennél jobban szeretnék kisbabát, ha meglátok egyet az utcán, muszáj odamennem és megszagolgatnom, hozzáérnem. Bármit odaadnék, hogy gyerekem lehessen.

NANA.HU

De a Sors valahogy nem akarta, hogy anya legyek. Az esküvő után azonnal belefogtunk a „gyerekcsinálásba”, de nem sikerült. Eltelt fél év, elmentem orvoshoz, aki azt mondta, teljesen egészséges vagyok, és ne aggódjak, ez még nem idő, gyakoroljunk csak tovább. Ha egy év után sem sikerül, menjünk el mindketten kivizsgálásra.

Egy évre rá megjelentünk az orvosnál, és megállapították, hogy a férjemnek nagyon kevés az életképes spermája. Van bár esély a megtermékenyülésre, de nagyon kicsi, a legjobb az lenne, ha in vitro próbálnék teherbe esni.


Megkezdődött a hormonkúra, aztán pedig a műtét, ahol leveszik a petesejteket tartalmazó tüszőt, és egy petricsészében megtermékenyítik a férjem által adott spermával. Nem így képzeltem a fogantatást lánykoromban, de ekkor már mindegy volt, a lényeg, hogy végre én is anya lehessek. De nem lettem. Három éven át próbálkoztunk ezzel a módszerrel, de ha meg is fogantam, a terhesség az első harmadot nem élte túl.

Már egészen lemondtam róla, hogy valaha is kisbabám lesz, amikor megint terhes lettem. Négy megtermékenyített petét helyeztek vissza belém, és mind a négy megmaradt. Az orvos javaslatára azonban kettőt kivettek, hogy a másik kettő nagyobb eséllyel fejlődhessen. Megszakadt a szívem, amikor arra gondoltam, hogy az a kettő is az én gyerekem, húsom-vérem, akiket kivettek belőlem. De igyekeztem a bennem lévő kettőnek örülni, azokért imádkozni, hogy végre megmaradjanak.

A huszonnyolcadik héten az egyik burokból elfolyt a magzatvíz. A szülész azt mondta, beindítják a szülést, és mindkét babát kiveszik császárral. Aznap megszületett a fiam és a lányom. A kisfiam nyolcvan deka volt, a lányom egy kiló húsz. Nagyon kicsik voltak. Inkubátorba kerültek, én pedig ott ültem mellettük, és csodáltam az apró, mégis tökéletes testüket, a kezüket, körmüket, orrocskájukat.

Egy reggel azzal jött be az orvos, hogy hajnalban a fiamnak agyvérzése volt, és bár mindent megtettek, nem tudták megmenteni.
Nem tudtam sírni. Kiszáradt a szemem, a szám, alig vert a szívem. Elindultam az intenzívre a kislányomhoz. De nem engedtek be, és nem mondták, hogy miért. Csak pár perc múlva jött ki az orvos, hogy a kislányomat is elvesztették. Szívrohama volt, nem élte túl. Vigasztalt, hogy túl fejletlenek voltak, a szívük, veséjük, tüdejük nem állt készen az élethez.

Akkor én is meghaltam.
Hazamentem a kórházból és szó nélkül összecsomagoltam az összes ruhácskát, pelenkát, játékot, amiket megvettünk. Levittem a sarki bölcsődéhez és odatettem a kapuhoz. Megkerestem minden papírt, kórházi tanúsítványt, leletet, amik a terhességeimre emlékeztettek és elégettem őket. Megkeményedtem, sírni sem tudtam, csak az zakatolt a fejemben, hogy nem tudom, miért történt ez velem, és miért éppen velem történt, de ha így történt, akkor így kell tovább élnem. Soha többé nem engedek semmilyen beavatkozást, csak azért, hogy terhes legyek. Ha gyerek nélkül kell meghalnom, akkor úgy lesz.

Eltelt egy év, és egy kicsit lecsillapodott bennem a fájdalom. A férjem is kissé megnyugodott, mert mondanom se kell, őt is nagyon megviselte a babák elvesztése. Abban az évben kissé elhidegültünk egymástól, mintha egymást vádolnánk szavak nélkül is, de aztán megnyugodtunk. Tavaszra egész jól összemelegedtünk újra, és megint tudtunk nevetni.

Jött a június. A nővérem meghívott egy balatoni nyaralásra. Csak ő, a két lánya és én. Azt mondta, szükségünk van egy kis kikapcsolódásra, mulatozásra a férfiak nélkül. Belementem. Jót tett nekem az a hét. Rengeteget nevettünk, énekeltünk, esténként egy kis badacsonyi borozóban üldögéltünk és az életünk rejtélyeit bogozgattuk. És egyik nap megismertem egy férfit. Szimpatikus volt, kedves és erős. Valami helybéli borász. Meghívott a saját pincéjébe minket. Elmentünk. A nővérem egy óra múlva lelépett, hogy haza kell menni a lányokhoz. De én maradtam. Ittam a nehéz, sötétvörös bort és átengedtem magam a bódulatnak. Lefeküdtem azzal az emberrel. Nem is egyszer. Azontúl minden nap, amíg csak ott voltam, vagyis összesen négyszer. Amikor elbúcsúztunk, semmit nem ígértünk egymásnak, még csak telefonszámot sem cseréltünk. Engem várt a férjem, őt pedig a felesége és a három gyereke.

Július végére már biztosan tudtam, hogy terhes vagyok. Csak azt nem, hogy kitől. Szinte biztos, hogy a borásztól, de az sem kizárt, hogy a férjemtől estem teherbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!