Életmód

2009.04.08. 18:12

Spermadonor az apám!

- Lehet, hogy az anyám beleegyezett abba, hogy soha ne tudjon meg semmit a biológiai apámról – én viszont nem. Tőlem senki sem kérdezte meg, szeretnék-e az egészségipar termékeként, apa nélkül élni...

BAMA

A mesterséges megtermékenyítés elterjedése óta felnövőben van az első spermadonorok által nemzett generáció. És egyre inkább úgy tűnik, nem gondolták át maradéktalanul ezt a döntést sem az orvosok, sem a kedves anyukák. Ráadásul az internet korában a hajdanán anonimként adakozó donorok anonimitása sem biztosított többé, hiszen egyre többen kutatják fel sikerrel a biológiai apjukat.

Igazából hogy is gondoltátok ezt?

A huszonkilenc éves Katherine adatlapja egy nemzetközi apa-kereső honlapon található. Akik itt regisztrálnak, elmondhatják, mikor és hol fogantak (a donor is ebből tudja csak azonosítani az eseményt), hogyan halad az életük, és hogy szeretnének-e találkozni biológiai apjukkal. Bármilyen információt megadhatnak magukról, így ha a donor szeretne kapcsolatba lépni velük, megteheti. Katherine főleg azért szeretne többet megtudni nemzőapjáról, mert cukorbeteg, ami a családban egyáltalán nem jellemző. Aggódik, hogy milyen betegségre való hajlamot örökölhetett még, és kéri a donort, hogy ha nem is szeretne vele kommunikálni, legalább az egészségügyi hátterét fedje fel.

Matt ennél sokkal többre vágyik: válaszokat akar. Úgy érzi, joga van tudni, kitől örökölte a génjeit, és miért olyan, amilyen. Folyamatos késztetést érez az apja felkutatására, és azt írja, addig fél embernek érzi magát, amíg nem tudja, ki a másik szülője – még ha csak biológiai értelemben is. Bár anyja sosem titkolta előle, hogyan fogant, ettől még nem érzi jobban magát, és nagyon hiányzik neki az apja - addig nem nyugszik, míg meg nem találja.

Anonim spermadonor?!

Tizenöt éves volt az az amerikai fiú, aki gondolt egyet, és a nyálmintáját kis fiolába zárva elküldte egy online szolgáltatóhoz genetikai analízisre. A kapott eredményt egy adatbázisban tették közzé, és kilenc hónap múlva jelentkezett két férfi, azonos kromoszómával. Egyik sem az apa volt, de vezetéknevük azonos lévén már csak egy kis kutatómunka volt hátra: mivel édesanyja anno megkapta a donor születési helyét és idejét, egy másik weboldal segítségével megtalálta a férfit, aki adott időben, a kromoszóma-azonos férfiak vezetéknevével született.

Ezzel a módszerrel csak idő kérdése, hogy bármelyik anonim sperma-donornál jelentkezzen a „gyermeke”. Kérdés, hogy a jelenlegi családja – és a donor maga – szeretné-e azt a fél-egy-két tucat gyereket valóban megismerni, akiket némi zsebpénzért nemzett az egyetemi tanulmányai alatt.

Veszélyes vonzalmak

Sokan vannak, akik a biológiai apjuk kutatása közben előbb találják meg féltestvéreiket, azaz ugyanattól a donortól, de nyilván más anyától született vérrokonaikat. Amikor Susan és Carl egymásra találtak egy apa-kereső oldalon, megdöbbenve vették észre, mennyi hasonlóság van nemcsak külsejükben, hanem személyiségükben és életükben is. Bár amerikaiak, mindketten töltöttek néhány évet Franciaországban, mindketten beszélik a nyelvet, mindketten festenek, és mindketten jogi pályára léptek. Elképzelni is borzasztó egy olyan helyzetet, amikor két ilyen ember nem egy donor-kutató oldalon, hanem a való életben találkozik, és hasonlóságukra rácsodálkozva azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz

Engem senki nem kérdezett!

„Eléggé bosszantó, hogy amikor donor általi mesterséges megtermékenyítésről van szó, mindenki a „szülőkkel” van elfoglalva. Ők felnőtt emberek, akik képesek döntéseket hozni a saját életükkel kapcsolatban. A fogadó anyával mindenki együtt érez, hiszen gyereket szeretne. Az „adományozót” biztosítják anonimitása felől, és felmentik mindenfajta kötelezettség alól, amivel az utódnemzés egyébként jár. Tehát ha mindekét felnőtt boldog, akkor a donor általi fogantatás sikeres, igaz?

Hát nem. Azok a gyerekek, akik az ilyen tranzakciókból szültettek, szintén emberek. És felnövőben az első dokumentált donor-bébi generáció, akik mi vagyunk: a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején született, biológiai apa nélkül felnőtt nemzedék. És bár minket senki nem kérdezett, van mit elmesélnünk. 

Például, hogy érzelmileg nem azt hoztuk, amire az orvosok és az anyáink számítottak. És bár tudjuk, hogy a test az csak test, mégis csak hiányzik egy részünk. Én például nem ismerem fel az arcom az anyámban, annyira hasonlítok az apámra (merthogy másra nem a családban), akit viszont sosem láttam életemben. Ez sokkal nyomasztóbb, mint bárki gondolná, és talán jogos a felháborodásom: nem kértem, hogy ilyen helyzetben jöjjek világra. Képmutató dolog a szülők és az orvosok részéről azt feltételezni, hogy a biológiai gyökér nem számít a szolgáltatás „termékének”, hiszen eleve a biológiai kapcsolat utáni vágy hozza az embereket a spermabankba.” – mondja Erica, aki hihetetlen szerencsével, mindössze két hét alatt talált rá biológiai apjára az interneten.

És míg a gyerekek kiszolgáltatva, összezavarodva - sőt, némelyik becsapva - érzik magukat, a donorok nem így látják a kérdést. Van, aki nem érez égető vágyat, hogy megismerje a spermájából nemzett gyerekeket, de rengeteg a donor, akik maguk túrják az apa-kereső oldalakat, és ők veszik fel a kapcsolatot a regisztrált utóddal. Jim szerint: „A mesterséges megtermékenyítésre büszkének kell lenni. Aki ezt az utat választja, az nagyon bátor szülő. Ha én fogantam volna donor-apától, engem biztosan érdekelne, mennyit küzdöttek értem, és milyen áldozatokat hoztak emberek azért, hogy én világra jöhessek.”

Ezzel a módszerrel csak idő kérdése, hogy bármelyik anonim sperma-donornál jelentkezzen a „gyermeke”. Kérdés, hogy a jelenlegi családja – és a donor maga – szeretné-e azt a fél-egy-két tucat gyereket valóban megismerni, akiket némi zsebpénzért nemzett az egyetemi tanulmányai alatt. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!