Ebéd

2017.07.10. 09:39

Így süssön pizzát gyerekeknek és ínyenceknek

Ezekkel a receptekkel biztosan sikert arat.

 

Nem túlzás azt állítani, hogy a pizzát szinte a világ minden pontján szeretik. Bár hosszú utat tett meg, népszerűsége ma is töretlen. De hogyan jutott idáig? A Fanny magazinból kiderül!

Egy kis történelem

Már az időszámításunk előtti 3. évszázadból származó írásokban is megemlítenek egy, a pizzához hasonló kenyérfélét. A régészek a vulkáni hamuval borított Pompeji feltárásakor is találtak a mai pizzához hasonló ételmaradványt. A középkorban még nem létezett a paradicsomos változat – hiszen ekkor még maga a zöldség sem volt ismert a kontinensen –, helyette zsírt és tejfölt kentek a tésztára, majd fűszernövényekkel ízesítették azt, és így sütötték ki.

Az igazán olasz

A pizza eredetileg egy vízből és lisztből gyúrt lepény volt, amelyet később paradicsomszósszal és ha volt, akkor egy kevés olívaolajjal megkenve, kemencében sütöttek ki. Ez a jellegzetes fajta Nápolyból indult el hódító útjára.

Otthon, könnyedén

Szórjon 250 ml tejbe 1 csipet cukrot, majd futtasson fel benne 2,5 dkg élesztőt. Adjon 1 tojást, 50 ml vizet, 4 evőkanál olajat és 1/2 teáskanál sót 45 dkg liszthez. Öntse bele a kovászt, majd az egészet gyúrja össze. A tésztát helyezze kiolajozott és belisztezett tepsibe, kenje meg tejszínes-fokhagymás vagy paradicsomos szósszal, aztán ízlése szerint gazdagítsa. A fűszereket is variálhatja: oregánó, bazsalikom, kakukkfű, zsálya, valamint majoránna is kerülhet rá.

Változatok feltétre

* Ínyenceknek: A tésztát vékonyan kenje meg fokhagymakrémmel, erre kerüljön a paradicsomszósz, aztán szórja meg csíkokra vágott füstölt sonkával és felkarikázott jalapeno paprikával. Sózza, borsozza, hintse meg zöldfűszer-keverékkel, végül morzsoljon a tetejére kecskesajtot. Már mehet is a sütőbe!

* Gyermekeknek: A paradicsomos alapra csirkemellsonka, ananászkarikák, mozzarellaszeletek és egy kevés oregánó kerüljön.

* Vegetáriánusoknak: A paradicsomszószos tésztalapra szórjon apróra vágott petrezselymet és egy kevés fokhagymát, borítsa be paradicsom- és cukkinikarikákkal, bébirépával és mozzarellával. Sózza, borsozza, majd csepegtessen rá néhány csepp olajat, és már dughatja is a sütőbe.

További receptekért keresse a szerdánként megjelenő Fanny Magazint az újságárusoknál vagy a lapcentrum.hu oldalán!

Címkék#recept

Ezek is érdekelhetik