Járvány

2020.02.08. 12:32

Nem csak cseppfertőzés útján terjedhet a koronavírus

A betegek hasmenése lehet a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének másodlagos útja – figyelmeztettek amerikai kutatók egy frissen közölt kínai tanulmány alapján.

Szingapúr, 2020. február 7. Hosszú záridõvel készített felvétel, amelyen egy védõmaszkos nõ megy Szingapúr üzleti negyedében 2020. február 7-én. A városállamban harminc ember szervezetében mutatták ki a halálos tüdõgyulladást okozó új koronavírust, amelynek járványa a kínai Vuhanból kezdett el terjedni. MTI/EPA/Wallace Woon

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Wallace Woon

A mostani járványt okozó 2019-nCoV jelű koronavírus elsődlegesen cseppfertőzés útján terjed, amely bármely már fertőzött személytől származhat.

Az első eseteket vizsgáló kutatók azonban a légzőszervi tüneteket mutató páciensekre koncentráltak, és emiatt elhanyagolhatták az emésztőszervi tüneteket.

Az Amerikai Orvosi Szövetség Folyóiratában (Journal of the American Medical Association – JAMA) kínai szerzőktől közölt új cikk szerint az általuk vizsgált egyik vuhani kórház 138 pácienséből 14 esetében (azaz több mint tíz százalékuknál) egy vagy két napig tartó hasmenéssel és hányással kezdődött a betegség, mielőtt kialakultak volna a légzőszervi problémáik.

Ezt tapasztalták az új koronavírussal diagnosztizált első amerikai páciensnél is, és néhány hasonló kínai esetet a The Lancet című nemzetközi orvosi hetilapban is dokumentáltak.

„Fontos megjegyezni, hogy a 2019-nCoV vírus kimutatható volt a szokatlan hasi tünetekre panaszkodó páciensek székletében – hasonlóan a 2002-2003-ban nemzetközi járványt okozó SARS vírushoz (...), ami az ürülék útján való terjedésre utal”

- mondta az egyesült királyságbeli Tudományos Média Központnak (Science Media Centre) William Keevil, a Southamptoni Egyetem professzora. Az ürülékkel való terjedés miatt 2003-ban százak fertőződtek meg egy hongkongi lakótömbben, ahol a vírus a fürdőszobákból felszálló meleg levegővel közeli épületekbe is eljutott.

Mindez nem jelent meglepetést a kutatók számára, mivel az új vírus ugyanahhoz a családhoz tartozik, mint a SARS kórokozója.

Jiayu Liao, a Kaliforniai Egyetem biomérnöke mindazonáltal rámutatott, „egyelőre nem tudják, hogy mennyi ideig képes túlélni a vírus a testen kívül és mennyire érzékeny a hőmérsékletre”.

David Fisman, a Torontói Egyetem epidemiológusa szerint a széklet útján való terjedés mindenesetre újabb nehézségeket jelenthet a járványgócok elszigetelésében, és főleg a kórházakban okozhat problémát, ami felerősítheti a járványt.

Benjamin Neuman, a Texas A&M University-Texarkana virológus kutatója azonban arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi ismeretek szerint „a cseppfertőzés és a fertőzött felületeket érintő kezünk szemhez, orrhoz vagy szájhoz dörzsölése” valószínűleg a fő terjedési útja az új koronavírusnak is.

Borítókép: Hosszú záridővel készített felvétel, amelyen egy védőmaszkos nő megy Szingapúr üzleti negyedében 2020. február 7-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!